Pályázatírás, -menedzselés

Komárom. Ötnapos pályázatírási tanfolyamot szervez önkormányzati dolgozóknak a helyi Regionális Fejlesztési Ügynökség, amelynek befejeztével – sikeres vizsga letétele esetén – akkreditációs bizonylatot szerezhetnek a résztvevők.

Komárom. Ötnapos pályázatírási tanfolyamot szervez önkormányzati dolgozóknak a helyi Regionális Fejlesztési Ügynökség, amelynek befejeztével – sikeres vizsga letétele esetén – akkreditációs bizonylatot szerezhetnek a résztvevők.

A kurzussal („Az önkormányzatokra vonatkozó europályázatok készítése és menedzselése”) mindenekelőtt az önkormányzatok dolgozóit, a községek által létrehozott járulékos és költségvetési szervezetek képviselőit, polgári társulások és az önkormányzattal együttműködő szervezetek munkatársait kívánják megszólítani.

A tanfolyam három részből áll. Az első két napon (szeptember 28-án és 29-én) egyebek között a pályázatíráshoz szükséges alapismereteket, módszertani ismereteket, a pályázatok finanszírozási elveit sajátíthatják el a résztvevők. A második kétnapos kurzus (amely október közepén lesz, de időpontját még pontosítják a szervezők) a közös pályázatkidolgozással, a nyomtatványokkal kezelésével, a pályázatok költségvetésének elkészítésével, valamint a tervezet menedzselésével kapcsolatos tudnivalókkal foglalkozik. A tanfolyam utolsó része a gyakorlati tréning, amely során a verbális és nonverbális kommunikáció lényeges elemeire is rávilágítanak az előadók.

A vizsga írásbeli tesztből és egy kidolgozott tervezet bemutatásából áll. A szlovák nyelven folyó tanfolyamon való részvétel, az elszállásolás, az étkeztetés és a segédeszközök használata ingyenes, a költségeket ugyanis az Európai Szociális Alapnál megpályázott pénzből fedezik a szervezők. Annak viszont, aki vizsgával szeretné befejezni a kurzust, tehát bizonylatot kíván szerezni, 1600 korona vizsgadíjat kell fizetnie. Az érdeklődők még jelentkezhetnek a Regionális Fejlesztési Ügynökség irodájában (az Európa-udvar norvég háza) vagy a 035/7733 106-os telefonszámon. (vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?