Öt szepességi romatelep mintegy 6000 lakója van karanténban

szepesség romatelep koronavírus

Öt szepességi romatelep mintegy 6000 lakóját helyezték karantén alá. A telepeket a rendőrség őrzi.

Erről az iglói (Spišská Nová Ves) járásbeli Korompa (Krompachy), valamint Zsigra (Žehra) és Ágostháza (Bystrany) községek polgármesterei tájékoztattak csütörtökön. Állításuk szerint a lakók egyelőre fegyelmezettek. A telepeket a rendőrség őrzi.

Iveta Rušinová, Korompa polgármestere elmondta: éjféltől lezárva tartják a Družstevná, Hornádska utcákat és a Stará Maša utca egy részét. A város ezen részein összesen mintegy 1900-2000 lakos él. A város biztosítja számukra az ivóvíz-ellátást, az élelmiszer-kiszállítást, valamint az egészségügyi ellátást is. A rendőrség mellett a karantén betartását a korompai polgárőrség is felügyeli. „Figyelünk, hogy az emberek ne hagyják el a szalaggal körbekerített területet. Ez az első nap, még csak pár óra telt el. Meglátjuk, hogy fognak alakulni a dolgok” – mondta Oliver Horváth polgárőr. A kollégája, Dávid Girga hozzátette: néhányan hordják a védőmaszkot, de néhányan félvállról veszik járványt.

František Žiga, Ágostháza polgármestere arról tájékoztatott, hogy mintegy 2000 roma van karanténban. „Eddig minden rendben van, az elején természetesen sok kérdésük volt” – fűzte hozzá. Zsigrán Marián Kandrač polgármester beszámolója szerint a karanténba helyezettek száma meghaladja a 2000 főt.

Ján Mikas tiszti főorvos szerda (április 8.) este tájékoztatott arról, hogy lezárják azokat a romatelepeket, ahol felütötte a fejét az új típusú koronavírus. Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő hangsúlyozta: az óvintézkedéssel az emberek egészségét akarják megóvni. Eddig 33 roma közösség soraiban végeztek koronavírus-teszteket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?