Nem kerül rács mögé Rudolf Kusý, Pozsony–Újváros polgármestere

Rudolf Kusý
Pozsony |

Nem vették őrizetbe Rudolf Kusýt, Pozsony–Újváros polgármesterét – döntött a Pozsonyi Kerületi Bíróság, amely elutasította az ügyész panaszát, melyet a Pozsony III. Járásbíróság (OS) vasárnapi határozata ellen nyújtott be.

A kerületi bíróság pénteki nyilvános ülésén hozott döntés jogerős, fellebbezni nem lehet ellene. A kerületi bíróság háromtagú szenátusa szerint nem történt bűncselekmény. A gyanúsított nem érintett korrupcióban. A fellebbviteli bíróság egyetértett a Pozsony III Járásbíróság döntésével.

A kerületi bíróság szerint az eljárás során sehol nem szerepel, hogy ha a polgármester nem engedélyezi az építkezést, akkor törvénytelenül jár el. Az eljárásban részt vevő félnek joga van fellebbezni, amit a polgármester lehetővé tett és intézkedett. A kerületi bíróság nem látja úgy, hogy Kusý visszaélt volna hivatali jogkörével. A fejlesztő nem vesztette el a birtokéban lévő földterületet, építkezhet.

Az iratokból nem az derül ki, hogy bűncselekmény történt volna - magyarázta egyebek között a bíróság szenátusának elnöke. Az a vagyoni kár sem meggyőző, amit a befektető állítása szerint elszenvedett.

„Nem érzem magam bűnösnek. Úgy gondolom, hogy az általam aláírt összes elutasítás megalapozott és törvényes volt. Ami a legnagyobb építkezést illeti, 11 napot késtem” – hangsúlyozta Rudolf Kusý Hozzátette, megkönnyebbült, hogy nem kell végigjárnia az Igazságügyi palota összes celláját.

„Egyrészt megkönnyebbülés, hogy nem kell egy cellában ülnöm. Másrészt viszont azt kérdezem, tulajdonképpen miért kellene. Mert megengedtem magamnak, hogy elutasítsak három fejlesztési projektet, köztük egy nagyot a Récsei úton, amely mögött Široký emberei állnak. Amikor áttanulmányoztam az aktát, kiderült, hogy 11 napot késtem, hihetetlen, hogy emiatt itt vagyok. A vizsgálat természetesen folytatódik, mert a gyanúsítások megfogalmazódnak. De nem leszek őrizetben, szabadlábon védekezhetek” – mondta a polgármester. Az ügyész nem kommentálta a sajtónak a pénteki bírósági döntést.

Marek Tettinger, a városrész szóvivője elmondta, a gyanú három olyan projektet érint, amelyek nincsenek összhangban a főváros területrendezési tervével. Az egyik a Récsei (Račianská) út és a Kukučín utca közötti multifunkciós épület, valamint két másik komplexum.

Két vétség és két bűncselekmény elkövetésével, hivatali jogkörrel való visszaéléssel gyanúsította meg a rendőrség nyomozója az október 1-jén, csütörtökön őrizetbe vett polgármestert. Ha a bíróság bűnösnek találta volna, 7-től 12 évig terjedő börtönbüntetést szabhatott volna ki rá.

A Pozsony III Járásbíróság nem tett eleget az ügyész október 2-án benyújtott indítványának, nem látta megalapozottnak és nem rendelte el a gyanúsított őrizetbe vételét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?