Nehéz pénzügyi helyzetbe került Kassa, a spórolás miatt már a havat sem fogják mindenhol eltakarítani

kassa utak
Kassa |

Az akut pénzhiány miatt a kassai önkormányzat december 1-jén hivatalosan is bejelentette, hogy válságüzemmódba került. Ennek keretében radikálisan csökkentettek minden folyó kiadást, beleértve a város szokásos szükségleteinek biztosítására fordított pénzeszközöket is. A kassai magisztrátus által közzétett tájékoztatás szerint az egyik első jelentős intézkedés a téli karbantartást érinti, mely szerint ezentúl csak kilenc centiméternél vastagabb hótakaró esetén kezdik el takarítani az utakat, és azokból is csak a legrizikósabbakat.

Ahogy arról a városi utak téli karbantartásáról is gondoskodó Kosit szerda este egy közleményben tájékoztatta a lakosságot, a kassai önkormányzat által kiadott utasítások a város kedvezőtlen pénzügyi helyzete miatt a téli útkarbantartásra is azonnali hatással vannak. „Havazás esetén csak a tömegközlekedési útvonalak dombos szakaszai lesznek karbantartva, valamint a Kavacsány, az Eprestető, a Bankó, a Kassa-Saca városrészből Kisida irányába, illetve a Kassamindszent felé vezető út” – közölte a Kosit, amelynek magyarázata szerint a városhoz tartozó összes többi utat, vagyis a legfőbb útvonalak sík szakaszait, a mellékutakat és a járdákat csak akkor kezdik majd el takarítani, ha a frissen hullott hótakaró eléri a 9 centiméteres vastagságot.

„Éppen ezért arra kérünk minden lakost és a városba látogatót, hogy fokozott óvatossággal és egymásra való tekintettel járjanak el”

– tette hozzá a Kosit igazgatósága.

kassa hó

Volt már ilyen

A városi önkormányzat állítása szerint nem egy teljesen újfajta rendszerről van szó, hiszen Kassán már korábban is bevezettek ilyesfajta rendelkezéseket nehéz időkben, és más szlovákiai városokban is hasonlóképpen üzemeltetik a téli rendszert.

„A jelenlegi helyzethez képest semmi sem fog változni, ha az SHMÚ valamelyik katasztrófavédelmi fokozatot hirdeti ki, vagy az előrejelzés jegesedésről beszél. Ha tudjuk, hogy a következő órákban várhatóan nulla fok alatt lesz a levegő hőmérséklete, és havazás is várható, akkor a téli karbantartás automatikusan öt centimétees vastagságnál beindul. A különbség csak akkor van, ha olyanok a körülmények, mint ma, amikor például az előrejelzés havazást és 0 és +2 fok közötti hőmérsékletet jósol. Ebben az esetben a költségek megtakarítása érdekében csak a dombos tömegközlekedési útvonalakon végeznek majd szórást. A város sík útszakaszain a frissen lehullott hóréteg marad, amelyet nem fognak sem kotorni, sem szórni. Kassa városának munkatársai közvetlenül az utakon és a téli karbantartási diszpécserirodában dolgoznak, akik a hét minden napján, a nap 24 órájában figyelemmel kísérik az utak aktuális állapotát, valamint az időjárás-előrejelzéseket, hogy optimalizálják a téli karbantartásra fordított költségeket”

– közölte a magisztrátus. A Téli út- és útkarbantartási operatív terv keretében a város azon dolgozik, hogy enyhítsék a zord időjárás hatásait a város mindennapi életére. A téli karbantartás során az utak és gyalogutak járhatóságát biztosító normál körülmények között állításuk szerint legfeljebb 10 cm-es vastagságú hótakaró van.

„Havazás idején a lakosok nem számíthatnak teljesen száraz utakra és járdákra, mivel ezt nem lehet biztosítani. Azonban mindent megteszünk azért, hogy városunk útjai a lehető legbiztonságosabbá tegyék a közúti és a gyalogos közlekedést”

– konstatálta a városi hivatal. A kassai önkormányzatnak 2024 elejétől költségvetési fenntartással kell szembenéznie, mert nem képes egy kiegyensúlyozott költségvetést megalapozni. A tervezett bevételek és kiadások közötti különbség jelenleg nagyjából 44 millió eurónak felel meg. Az akut pénzhiány miatt Kassa városa december 1-jétől hivatalosan is válságüzemmódba lépett. Ennek keretében radikálisan csökkentették az összes folyó kiadást, beleértve a város szokásos szükségleteinek finanszírozását is. A kassai városháza igazgatója, Marcel Čop szerint azonban a város gyakorlatilag már a 2023-as év teljes részében megszorító intézkedéseket vezetett be.

hó
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?