Misézni szeretnének a papok

Felsőszeli
TAKSONYFALVA/FELSŐSZELI/ ALSÓSZELI |

A Szlovák Püspöki Konferencia levélben kéri a kormányt, tegyen kivételt a misékkel kapcsolatban a tömegrendezvények betiltásánál.

A kormány vasárnap bejelentett intézkedése, mely szerint tilos hat főnél több személy csoportosulása, amely kedden lépett életbe, egyelőre nem vonatkozik a szentmisékre. Azokat csütörtöktől (október 15.) szüntetik be. Martin Kramara, a Szlovák Püspöki Konferencia szóvivője arról tájékoztatott, hogy a Közegészségügyi Hivatal megerősítette, a kormány ezen intézkedése csütörtökig nem vonatkozik a nyilvános szentmisékre. A keresztelőket, az esküvőket és a temetéseket korlátozott létszámú jelenlévővel lehet megtartani, vagyis úgy, hogy 15 négyzetméter jusson egy főre a belterekben. Kültéren nem kell korlátozni a résztvevők számát, de be kell tartani a két-méteres távolságot.

Martin Kramara a konferencia weboldalán arról is tájékoztatott, hogy a püspökök a napokban több alkalommal egyeztettek. Stanislav Zvolenský, a konferencia elnöke tárgyalásokat kezdeményezett az állam képviselőivel azért, hogy legalább a minimális lehetőségét megadják a szentmisék megtartásának. „A Szlovák Püspöki Konferencia tagjai levelet írtak a miniszterelnöknek, amelyben kifejtik, támogatják a járvány elleni küzdelmet és természetesen az egyház betartja a kormány rendelkezéseit. A püspököknek ugyanakkor meggyőződésük, hogy az istentiszteletek egységes tiltása nem segít a járvány terjedésének megfékezésében, hiszen nem elsősorban a miséken terjed a koronavírus, azonban az intézkedés a hívőket megfosztja a lelki élet megélésének egyetlen forrásától. Ezért kérik a kormányfőt, még egyszer mérlegelje az egész országra kiterjedő korlátozást” – olvasható a Szlovák Püspöki Konferencia weboldalán.

Nagy Péter János, Taksonyfalva, Felső- és Alsószeli plébánosa elmondta, a hétköznapokra múlt vasárnap meghirdetett miséket megtartja, természetesen betartva az ötvenfős korlátozást. „A mindenkori plébánost csak a püspök függesztheti fel a misézés alól. A felelősség is a püspöké, ha egy ellenőrzés során kiderül, hogy valahol nem tartják be a kormány által hozott intézkedéseket. Jómagam egykori főnököm, Elek László esperes módszerét vettem át, vagyis cédulákat osztok ki a misékre, hogy ellenőrizhető legyen az ötvenfős létszámkorlátozás. A múlt vasárnapi két szentmisére csak annyi cédulát vittek el az emberek, hogy elég lett volna egy misét tartani. Egyébként sokkal többen járnak templomba, valószínűleg sokan inkább a miseközvetítéseket választották” – mondta el Nagy Péter János plébános. Hozzátette, ha megismétlődik az, ami a járvány első hullámakor, vagyis bezárják a templomokat, ő akkor is arra fogja buzdítani az embereket, hogy jöjjenek a személyes imádságra, ahol gyónhatnak és áldozhatnak. „Az online mise, akárhogy is nézzük, nem helyettesíti a szentmisét. Arról nem nagyon merünk beszélni, hogy a protestáns egyházak tagjai összejöhetnek máshol imádkozni, de a szentmise más dolog, mint az, hogy tegyük fel, a családtagok, ismerősök összejönnek imádkozni. A szentmisén való részvételtől megfosztani az embereket több annál, mint az, hogy nem engedik az embereket egy térben közösen imádkozni. A személyes imádság végett azok a templomok, amelyekért én felelek, nyitva lesznek” – egészítette ki a plébános.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?