„Mindannyian a levegőbe repülhettünk volna” – szétlocsolta, majd meggyújtotta az üzemanyagot a benzinkúton

„Mindannyian a levegőbe repülhettünk volna” – szétlocsolta, majd meggyújtotta az üzemanyagot a benzinkúton

Az elkövető egy kilencéves kisfiú.

Az eset Felső-Zemplénben történt. A rendőrség tájékoztatása szerint a körülbelül kilencéves kisfiú a benzinkút egyik töltőpisztolyából szétlocsolta az üzemanyagot a földre, majd megpróbálta meggyújtani azt. Miután ez először nem sikerült, egy másik ponton szintén megpróbálta ugyanezt, ekkor azonban már tűz is keletkezett, amit a dolgozóknak rövid időn belül sikerült eloltaniuk. 

„Mi történhetett volna? Mindannyian a levegő repülhettünk volna” – nyilatkozták a helyiek a JOJ Televíziónak.

Az ügyben általános veszélyeztetés miatt indult eljárás, amiért akár tízéves börtönbüntetés is kiszabható. Az elkövető fiatal korára való tekintettel azonban sem ő, sem szülei nem vonhatók felelősség alá, ezért az eljárást leállították. 

(noviny.sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?