Lézerrel pásztázzák a terepet a Csallóköz és a Mátyusföld felett

<p>Az utóbbi napokban egy kisrepülőgép pásztázza az eget a Dunaszerdahelyi és a Galántai járás falvai felett. A gép lézeres méréseket készít a Csallóköz és a Mátyusföld domborzatáról.</p>

„Gyakran megfordul felettünk, és úgy villog, mintha fényképeznének” – mondta egy nádszegi lakos. A Flightradar portál is rögzítette a kisrepülőgép pályáját, amely szinte besatírozza az eget a régió felett. Veronika Ševčíková, a pozsonyi Milan Rastislav Štefánik repülőtér szóvivője közölte, hogy a gép lézeres domborzatmérést végez a területen a Geodéziai, Kataszteri és Kartográfiai Hivatal megbízásából. Ezt Katarína Leitmannová, a hivatal illetékese is megerősítette. „A légi lézerszkennerezés segítségével megalkothatjuk Szlovákia magaslati modelljét. A repülőgépre felszerelt műszer másodpercenként több ezer lézersugarat bocsát ki, amelyek a terepen megtörve visszatérnek a repülőgépbe, és matematikai számítások szerint 20 centiméteres pontossággal elkészítjük a terep domborzati modelljét” – magyarázta lapunknak Leitmannová. A hivatal idén indította el a projektet, a tervek szerint öt éven belül az egész ország domborzatát feltérképezik. „Jelenleg a Csallóköz felett repked a megbízott vállalat repülőgépe” – folytatta a szakember.

A domborzati térkép elsősorban a közszférának készül, de a lakosok is számos területen hasznát veszik. „Például nagy esőzések idején a hidrogeológusok modellezhetik, hova folyik el a víz” – magyarázta Leitmannová. A sokkal pontosabb térkép az árvízvédelmi, geológiai és városrendezési tervek alapjául is szolgálhat. A pontos digitális modell alapján egy alkalmazást készítenek a lakosoknak, amelynek segítségével modellezhető a kiválasztott terep – például az, mikor és hol lesz árnyék egy kinézett építkezési területen, vagy mennyire távoli a látóhatár.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?