Leállították a munkát az ünnepek és az eső miatt

Vágsellye |

<p>Leállították az építkezést a sétányon a közelgő ünnepek miatt. A képviselők bírálták a város új vezetésének döntését, a karácsonyi vásárba tartók pedig elpanaszolták, hogy így még tovább lesz rendetlenség a sétányon, nem használhatják a járdákat, és parkolni sem tudnak a feltúrt utcában.</p>

„Tizenhárom fok van, miért nem dolgoznak?” – kérdezte a polgármestertől Peter Andráši (SaS) képviselő. „Utasítást adtam arra, hogy az ünnepek alatt ne folytassák a munkát. Nagy a sár, járhatatlanok az utak, arra kértem a kivitelezőt, vigye el a munkagépeket és tegye járhatóvá a sétányt. A karácsonyi vásár és az újévi ünnep után folytatják a munkát, akkor, ha már nem lesz ilyen csapadékos az időjárás” – mondta Jozef Belický, Vágsellye polgármestere. A környezetvédelmi projekt újabb szakaszában épülő parkolót másodszori nekifutásra próbálják befejezni a járási székhelyen.

Az első fordulóban tizenkét kivitelező jelentkezett a város versenypályázatára, melyet végül egy pozsonyi cég nyert meg, és múlt szeptemberben kötött szerződést a várossal. A kivitelező kötelezte magát, hogy a tervezettnél jóval olcsóbban, 576 ezer euróért megépíti a parkolót. A projekt részeként két speciális, az utak tisztítására, zöldterület gondozására alkalmas gépkocsit vett a város, továbbá még egy parkolót épített az Alsó utcában. Tavaly a versenypályázatott nyert cég kivágta a fákat, majd felbontotta a várossal kötött szerződést, arra hivatkozva, hogy az építési munkálatok során számos akadályba, nehezen megoldható problémába ütközött. Konkrét példákat azonban nem sorolt fel. Eddig mintegy száz autó parkolhatott a sétányon, az új beruházás átadása után csak nyolcvannégy autó fér el a sátány közelében. Változnak a közlekedési szabályok is, a Fő utcáról az Építő utcába már nem kanyarodhatnak le az autók.

Az európai uniós támogatásból épített parkolót még jó ideig ingyen használhatják a gépkocsivezetők, és a városi hivatal közelében is ingyenes lesz a parkolás az egész sétány felújításáig.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?