VIDEÓ: Közösségi helyet alakítanak ki az öregiskolában

Felsőszeli-adventi ablak
Felsőszeli |

A Gavitnak sikerült megegyeznie a katolikus egyházzal, így használatba vehetik az öregiskola épületét, ahol közösségi helyet szeretnének kialakítani. A négy adventi vasárnapon kirakatszerűen rendezik be az épület egy-egy ablakát.

A felsőszeli központú Galánta és Vidéke Társulás a Rákóczi Szövetség célalapjaként jött létre, elsősorban a beiratkozási programok lebonyolítására, tagjai azonban nemcsak ezzel a feladattal szerettek volna foglalkozni. 

Sokrétű tevékenység

Évek óta ifjúsági, turisztikai és kulturális programokat szerveznek, önkéntesek segítségével. Tevékenységi körük médiával, oktatással kapcsolatos kutatásokkal is bővült. Főleg Felsőszeliben és környékén tevékenykednek. „Néhány évig a Cseperedő Program jogi hátterét is a Gavit biztosította. Igyekszünk minden olyan civil kezdeményezésben részt venni, ami a környéken indul” – emelte ki Horváth Judit, a szervezet vezetője. 


Elmaradt adventi vásár

Nyolcadik alkalommal lett volna adventi vásár a faluban, amelynek szervezésében mindig aktívan részt vesz a szervezet, de ahogy tavaly, úgy idén is elmaradt a koronavírus-járvány miatt. „Mégis szerettük volna valamivel hangulatossá tenni az adventet. Nemrég kaptuk meg tíz évre gondozásba az épületet, szeretnénk az emberek köztudatába vinni, hogy az öregiskolában közösségi tér van alakulóban. Ezt a két gondolatot összekapcsolva úgy döntöttünk, minden adventi hétvégére egy-egy ablakot kivilágítunk, kidíszítünk. Jövő évtől az épületben fog működni a Ringató foglalkozás, így egy ablakot ők is kidíszítettek” – tudtuk meg Horváth Judittól, a Gavit PT vezetőjétől. 

Másfél évig tárgyaltak

Eddig is az egykori iskola épületében tartotta próbáit a Mátyus Néptánccsoport, illetve ott raktározza a kellékeit, ezentúl is ott kapnak helyet, de már jobb körülmények között, hiszen az épületet szeretnék felújítani. Horváth Judit elmondta, eddig is szerveztek nyári táborokat az öregiskolában, de inkább csak az udvaron, mert az épület eléggé rossz állapotban van. Szeretnének egész évben, az iskolai szünetekhez igazodva táborokat szervezni, valamint tehetséggondozó szakköröket, programokat is szeretnének indítani.

„Mindenekelőtt fel kell újítani, mert amíg ilyen állapotban van, addig túl sok mindent nem tudunk vele kezdeni. Ha ez meglesz, a cserkészek és a helyi színjátszók is helyet kapnak majd az épületben, illetve bármilyen más helyi magyar szervezetnek, aki valamilyen aktivitást szeretne végezni, helyet tudunk adni. Az épület a katolikus egyház tulajdona. A Nagyszombati főegyházmegye képviselői hosszas tárgyalások után szerencsére belátták, hogy ha üresen áll, csak mínuszt termel, és nem is volt bennük szándék arra, hogy karbantartsák, felújítsák. Nagy örömünkre másfél év után sikerült megegyeznünk, hogy tíz évre bérbe adják szervezetünknek, így az épületnek lesz gazdája, nekünk pedig lesz saját épületünk, ahol végezhetjük a tevékenységünket” – részletezte Horváth Judit.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?