Könyvtárba gyűjtött 37 ezer kötet

Értékmentés mesterfokon

Strba Sándor és Strba Katalin húsz évvel ezelőtt nyitotta meg az ország első magánkönyvtárát Érsekújvárban.

A Bibliotheka Kaláka magánkönyvtár eleinte a volt Flenger iskola egyik melléképületében működött 3500 kötettel. Később Ďurčo Zoltán esperes-plébános, a nyitrai egyházmegye püspöki helynöke a főépület néhány első emeleti termét adta bérbe ingyenesen a házaspárnak. Ma már 36 894 könyvvel várják az olvasókat. A magánkönyvtár ötletadója Strba Sándor helytörténész volt. Strbáné Bajcsi Katalin 1963-tól könyvtárosként dolgozott, és örömmel fogadta a lehetőséget, hogy nyugdíjas éveiben is folytathatja szépséges hivatását. „Vágfarkasdi születésű vagyok. 1963-ban léptem be az akkori Érsekújvári Járási Hivatal által működtetett könyvtárba dolgozni, ami a plébániatemplom mellett volt. Jól emlékszem a középiskolás évekre, amikor bejött az osztályfőnököm és nyugtalankodni kezdett: Bajcsi, már mindenki eldöntötte, hogy mi szeretne lenni, csak te nem! Mondtam, hogy hát én olvasni szeretek a leginkább. Egyszer csak visszatért az osztályba az akkori tizenegy éves gimnázium tanára és ujjongva mondta, hogy talált egy számomra megfelelő felépítményi szakot Pozsonyban. Akkor még középfokú művelődési iskolának nevezték a későbbi könyvtárosképzőt” – réved a múltba Strba Katalin. „Miután elvégeztem a tanulmányaimat, Érsekújvárba jöttem, hogy a magyar tudásomat is kamatoztassam. Nagyon szép éveket töltöttem a Háromhidak mögötti városrészben lévő fiókkönyvtárban. A mai napig emlékeznek rá az emberek, milyen jól működött az ottani könyvtár, amelyet később bezártak. Az idős lakosok számára túl messze volt a belváros, sokan emiatt később már nem jártak könyvtárba. Onnan a Gorkij utcai fiókkönyvtárba kerültem, ahol elég sokáig dolgoztam” – mondja Strba Katalin.

Rendőrségi kihallgatás

„Közbeszólt egy csúnya politikai incidens. Máig nem tudom, ki jelentett fel azzal, hogy tiltott könyveket kölcsönzök. Éppen gyógyfürdőben voltam, és amikor hazaértem, már várt a rendőri idézés, hogy jöjjek be kihallgatásra. Azt akarták tudni, hogyan szerzem be a könyveket, kik járnak a könyvtárba, és hogy milyen összejöveteleket tartok. Nem értettem semmit, hiszen ártatlan voltam, a kihallgatás végén a rendőr is megjegyezte, hogy igazat mondok, ők is utánanéztek a dolgoknak” – eleveníti fel életének egyik nehéz időszakát Katalin. A könyvtárosban még nagyon sokáig motoszkált a kérdés, vajon ki lehetett a feljelentője. Katalin azon kapta rajta magát, hogy gyanakodva méregeti a könyvtárba érkezőket, vajon melyik gyanútlannak tűnő látogató lehetett a feljelentője. „Ezt követően egy ideig módszerészként dolgoztam, megismertem a járás könyvtárainak a működését, végül a Nyitra-parti fiókkönyvtárba kerültem, onnan mentem nyugdíjba” – summázza Katalin. A mai napig fájlalja, hogy megszűntek a fiókkönyvtárak, mert régebben azt tanulta, hogy a könyvtárnak az ember lakhelyéhez közel kell lenni, csaknem az ablaka alatt. „Miután felneveltem a három gyermeket, ötvennégy évesen nyugdíjba mentem, de nem viseltem jól a tétlenséget. Ekkor támadt a férjemnek az az ötlete, hogy alapítsuk magán könyvtárat” – tette hozzá Katalin. Strba Sándor szelíd tekintete elsötétül, amikor azt meséli, mennyire rosszul viselték, amikor az egyik érsekújvári család örökösei máglyát raktak a könyvekből az udvaron, és több alkalommal is tanúja volt annak, hogy szemétdombra kerülnek a könyvek. Olyan olvasmányok, amelyek szép perceket szerezhetnének, új világokat nyithatnának meg az olvasóknak. „Miután kiderült, hogy mit tervezünk, az emberek hordani kezdték hozzánk a könyveket. Később megjelent az egyik lapban a felhívás, és özönleni kezdtek az ajándékozók egész Szlovákiából” – folytatja a történetet Strba Sándor helytörténész, nyugalmazott középiskolai tanár, akinek eddig tizennyolc könyve jelent meg. Történelmi értékeket, régi idők korrajzát, dokumentumait, legendáit és fotóit menti az utókor számára.

Valóság a számok tükrében

A könyvtárosi feladatokat a Strba házaspár ingyen végzi a szabadidejében. Nem kérnek pénzt a kölcsönzésért sem. Egy kis zöld kassza van az asztalon, ahol a könyvtári igazolványokat állítják ki, és a látogatókra bízzák, ki milyen összeggel támogatja munkájukat.

Azt tapasztalják, hogy a magyar olvasók valamivel nagyvonalúbbak, ugyanakkor azt is látják, hogy a szerényebb körülmények között élők empatikusabbak, tőlük érkezik némi támogatás. Nem értik azokat, akik a külföldi gondozói munka elvállalása előtt német nyelvű könyveket kölcsönöznek tőlük teljesen ingyen, és három éven belül sem hozzák vissza azokat. Akadt olyan látogatójuk is, aki azt hitte, ez egy antikvárium és egy-egy könyvre árajánlatot adott. Beszélgetés közben könyvtári szemlére indulunk. Zörren a kulcs, kattan a zár, a magánkönyvtár központi részlegén kívül van még egy nagyterem tele könyvekkel, régi újságokkal, magazinokkal, igazi kincseket rejtő. Aztán még egy kisebb terem nyílik meg előttünk, ez a szakirodalom birodalma. Katalin komoly statisztikai adatokat vezet az aktuális könyvállományról és a kölcsönzésekről. „A 36 894 kötetből 6014 társadalomtudományi, 1531 természettudományi, 967 mezőgazdasági témájú, de van 1466 műszaki könyvünk és 3769 kötetnyi ismeretterjesztő szakirodalmunk. A magánkönyvtárban 20 039 szépirodalmi mű sorakozik a polcokon. 13 568 szlovák, 5514 cseh, 149 orosz és 15 965 magyar kötetük van, de akadnak német, angol, eszperantó és francia könyveink is, valamint kottáink” – summázza Strba Katalin.

Egyre kevesebb az olvasó

Kassáról, Homonnáról és Besztercebányából is érkeztek könyvek, összesen 701 személytől kaptak kisebb-nagyobb könyvcsomagokat.

A legrégibb, legértékesebb könyvet selyempapírba csomagolva őrzik, mert nem maradt meg a borítója. A Szent Erzsébet életét bemutató könyv az 1600-as évekből való. „Úgy őrizzük ezt a könyvet, mint a szemünk fényét. Rengeteg könyvünk van, de egyre kevesebb az olvasónk. Korábban könnyebb helyzetben voltam, az egykori könyvtári olvasóim felkerestek, eljöttek utánam, ma már sokan közülük nem élnek. A fiatalabb korosztálybeliek egyre ritkábban olvasnak nyomtatott könyveket. Mi annak idején még esténként felolvastunk a gyerekeknek, ma már ők olvasnak fel a saját gyerekeiknek. A lányunk Belgiumban, a kisfiunk Németországban, a nagyfiunk Magyarországon él. Emlékszem, amikor a legkisebb fiunk kicsi volt és mellettem aludt, az éjjeliszekrényen könyvek sorakoztak. Egyszer, amikor nyugtalanul forgolódott, azt találtam mondani, hogy kiköltöztetem a teraszra ágyastól. Mire ő felháborodottan rám nézett, és csak annyit mondott: anya azt nem teheted meg velem, mert ott nincs irodalmam” – emlékezik Strba Katalin. A mindenkori könyvtárosnő elmondja, mostanában kezdi élvezni a szlovákiai magyar írók alkotásait, akiket annak idején, amikor tanultak róluk, még nem annyira értett és értékelt, ma már a történeteiket bele tudja helyezni az adott korba. „Azt kell olvasni, amire éppen gusztusunk van. Sok függ az ember hangulatától, illetve attól, hogy milyen élethelyzetben van. Egyik kedvenc szerzőm a csodálatos írónő, Polcz Alain” – mondja Strba Katalin. Udvardon, a szlovákiai magyar helytörténészek májusi országos találkozóján Strba Katalin vette át eddigi önfeláldozó munkájáért az idei Patria díjat. Szerénységében meg sem említi a rangos elismerést, búcsúzóul arról beszél, hogy nincs aki folytassa a megkezdett munkát.

Katalin és Sándor keresik az utódot, aki átvenné tőlük a könyvtár működtetését. Olyan odaadó, könyveket kedvelő és magyarul is jól tudó személy kerestetik, aki elbeszélget a látogatókkal és megfelelő olvasmányt ajánl nekik.