Júniusban indul a kompközlekedés Dunaradvány és Neszmély között

komp
Dunaradvány/Neszmély |

Az utolsó akadály is elhárult a legújabb dunai komp üzembehelyezése elől. Az átkelés mindenki számára ingyenes lesz.

A hírt az Ister-Granum EGTC közölte. A szerkesztőségünknek küldött sajtóközleményben egyebek mellett az áll, az EGTC szlovákiai partnerként vesz részt a Dunaradvány és Neszmély közti kompösszeköttetés megvalósításában. Mára elkészült a beruházás minden eleme. Már korábban megépült a magyarországi és szlovákiai rámpa is, ill. a kiszolgálóépületek. Az üzemeltető Magyar Közút beszerezte a kompot, amely nyolc személygépkocsi szállítását tudja majd végezni egy átúszás alkalmával. A szlovákiai oldalon végül Nyitra megye vállalta – útkarbantartó vállalatán keresztül – a kikötő üzemeltetését három munkatárs alkalmazásával, így az utolsó akadály is elhárult az átadás elől. A hivatalos átadóünnepség információink szerint június hónap közepén esedékes. A kompot mindenki ingyenesen használhatja.

komp

(vp, Ister-Granum EGTC)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?