Jövő őszre készülhet el a Viza centrum

Párkány
Párkány |

Párkány egy nyertes Interreg-pályázatnak köszönhetően új, regionális termékbemutató központot és udvart építhet városi területen, az egykori Lagúna mulató helyén. A Viza centrum kivitelezésére a közbeszerzés lezajlott, a nyertes cég már az építési területet is átvette. Jelenleg a bontási munkák zajlanak.

A bontási munkákat a nyertes Pohori cég már elkezdte azzal, hogy a régi tetőszerkezetet is elbontja. Decemberre viszont nem hagyják fedetlenül az épületet, a végleges, új tetőburkolatot tavasszal helyeznék fel. Jövő ősszel pedig már átadnák a teljesen felújított komplexumot. 

„A bontási munkák során az egész tetőt eltávolítjuk, a mennyezetekkel együtt. Gyakorlatilag csak a falak maradnak a régi házból. Decemberben viszont szeretnénk, ha az épület ideiglenesen tető alá kerülne. Ez azt jelenti, hogy a tetőn egyelőre fólia lesz, és a végleges tetőfedő anyag tavaszra érkezik” – tájékoztatta szerkesztőségünket Folk Róbert, a városháza fejlesztési osztályának vezetője. 

Az eredeti tervek a pályázat első körére még 1 millió 200 ezer eurós keretről szóltak, ezt az összeget második körben viszont 800 ezer euróra kellett csökkenteni. Emiatt tehát több elem is kimarad a felújításból. Nem lesz tetőtér-beépítés, nem alakítanak ki új helyiségeket a pincében, és az udvarbeli többfunkciós pavilonok sem épülnek meg. Az összes többi elem viszont igen. „A főépület földszintjén lesz a központi mag, ahol a helyi termékek bemutató helyiségei lesznek, továbbá egy kiskonyha, hidegkonyha, vitrinek a helyi termékekre, borokra, sajtokra. Az eredetileg tervezett pavilonokban a kézművesek kaptak volna helyet, de ezeket most nem építjük meg. A Vadast és a Vadas parkolóját a Fő utcával összekötő gyalogos átjárót és az új piacot viszont igen, az új piac részben fedett leszˮ – taglalta Folk. 

Az új piactéren a tervek szerint 20 standot alakítanak majd ki. „Az egész épületben csak a falak maradnak, új mennyezet és új tető kerül rá. A tetőteret utólagos beépítésre alakítjuk ki, a pincét is így oldjuk meg. Ahogy említettem, az épület első felében lesz a bemutatóközpont, továbbá egy információs pult és a helyi termékek. A bejárat rögtön az utca felől lesz. Rendezvényeket is lehet majd ott szervezni és a regionális termelők is bemutatkozhatnak a termékeikkel. Az udvaron asztalok, székek lesznek, le lehet majd ülniˮ – taglalta a részleteket az osztályvezető. Az uniós pályázatból megvalósuló fejlesztés költségvetése több részből áll, a több mint 800 ezer eurós pályázati keretből az építkezés 665 ezer euróba kerül, és külön közbeszerzést írnak ki a berendezésre. 
A Viza központot a tervek szerint jövő ősszel adják át. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?