„Jó azt nézni, hogy az emberek örülnek“

- Az utóbbi években talán Lehár Ferenccel kapcsolatban hallhattunk Önről a legtöbbet. Miért tölt be ilyen fontos szerepet az Ön életében a Víg özvegy szerzője?

- Általános iskolában jártam zenére is, zongoráztam – a lányaim is jártak zeneiskolába. Szerintem az az alapműveltséghez tartozik, hogy valamilyen hangszeren játszunk. A másik dolog: mikor nagyon fiatalon idekerültem Komáromba, rögtön és részletesen utánanéztem város történelmének. Tudtam a nagyokról, például Jókairól, s érdekelt, hogy kik voltak még a város híres szülöttei. Természetesen kiderült, hogy Lehár Ferenc is közéjük tartozik, amit én azelőtt nem tudtam. Figyeltem, hogy Komárom szülöttei kapcsán milyen eseményeket szerveznek. Viszont én is gyerekeket neveltem, dolgoztam, ezek a mindennapok elveszik az ember energiáját... Aztán mikor eljutottam oda, hogy a gyerekeim kirepültek, akkor úgy gondoltam, hogy a tanítás mellett kell valami plusztevékenység, amivel kitöltöm az időt. Én egy ilyen...

- Örökmozgó?

- Igen, az vagyok. Szeretek kitalálni tevékenységeket magamnak. Úgy vettem észre, hogy csak háromévenként volt a Lehár-énekverseny, közben meg semmi, de szerintem egy Lehár megérdemli az gyakoribb figyelmet. Ő a világon mindenhol még sztárnak számít. A saját korában világsztár volt. Amikor 2018-ban és 2019-ben a londoni Operaházat meg tudja tölteni egy Lehár-mű, akkor az nem semmi. Azt gondoltam tehát, hogy megalapítom a Lehár Ferenc Polgári Társulást.

- Most jelent meg Az operettkirály című új könyve. Miben más ez az zeneszerzőről szóló többi kötethez képest?

- Sok dokumentumot mutatok be benne. Lényegében véve egy ismeretterjesztő szakkönyv, kimondottan azokról a magyar vonatkozásokról, amelyről nem tudnak az emberek. Például arról, hogy Lehár mindvégig kizárólag magyar állampolgár volt. A könyvben benne vannak a levelek, amelyekkel 10 évente kérvényezte az állampolgárság megtartását.

- A másik alak a zenei világból, akivel össze lehet Önt kötni, az a Házy Erzsébet, akiről szintén könyvet írt, s róla nevezte el az Nemzetközi Tehetségkutató Énekversenyt is.

- Amikor megalapítottam a Szlovákiai Civil Becsületrendet, arra gondoltam, a díjon kívül kéne még valami, amivel a másik polgári társulásunkat emlékezetessé teszem. Házy Erzsébetet én még láttam a pesti egyetemi éveim során fellépni, de róla sem tudtam, hogy pozsonyi születésű. Egyet csodáltam: mindenhova hívták, bármelyik nyugati színházba mehetett volna, de mindig hazajött Magyarországra. Somorja környékéről származik az egész családja, és becsületbeli ügynek tartottam, hogy felélesszük az emlékét. Csináltam róla egy kiállítást, amelyből írtam egy könyvet. Őt nevezték az évszázad Manonjának, mert annyira csodálatos volt, ezért lett ez a könyvem címe is. Az énekversenyen pedig azért lett három kategória – opera, operett és musical –, mert mindháromban jeleskedett.

- Amiről most beszélgetünk, azokat a munkákat önként vállalta. A Szlovákiai Civil Becsületrendet is olyan személyeknek osztják ki, akik ingyen dolgoznak a közjóért. Mi az a plusz, amit az önkéntesség hozzátesz a társadalmi élethez?

- Ha nem lennének ilyen emberek, akkor sokkal szürkébb lenne a paletta. A másik dolog pedig... Miért csinálom a Klapka téren az ingyenes nyári koncerteket? Egyszerűen jó azt nézni, hogy az emberek örülnek. Szeretek örömet szerezni másoknak. Nem tudok mást adni, de legalább egy élményt.