Jelölteket keresnek Galántán a díjakra

GA-kitüntetések
GALÁNTA |

Január végéig lehet olyan személyeket javasolni a Galántai Városi Hivatalban, akik városi és polgármesteri díjat, illetve köszönőlevelet kaphatnának 2022-ben végzett tevékenységükért. A város honlapján levő űrlapot kitöltve a hivatal iktatójában kell leadni a jelöléseket.

Galánta város és annak polgármestere, Kolek Péter felhívást tett közzé, amelyben arra kéri a lakosokat, jelöljenek olyan személyeket kitüntetésre, akik tevékenységükkel 2022-ben Galánta hírnevét öregbítették, kiemelkedő sikereket értek el és példát mutathatnak másoknak.

„Galántán már több éve hagyomány kitüntetni olyan személyeket, akik valamiben kiemelkedő tevékenységet folytatnak, közösségi munkát végeznek, ezért kérjük a lakosokat, ha ismernek valakit a környezetükben, aki megérdemelné a kitüntetést, tudassák a város vezetésével. Három díjat adunk át minden évben, az egyik a városi díj, a második a polgármesteri díj, a harmadik pedig egy elismerés köszönőlevél formájában. A jelöléseket január 31-ig kell leadni, majd az önkormányzat illetékes bizottsága megvitatja a javaslatokat és összeállít egy listát a jelöltekről, amelyet átad a város polgármesterének”

– tájékoztatta lapunkat Alexandra Vavrová, Galánta szóvivője. Hozzátette, hogy Kolek Péter novemberben foglalta el a polgármesteri széket, eddig egyszer, decemberben adott át köszönőlevelet és ezt szeretné rendszeressé tenni. Az elismeréseket sporteseményeken való részvételért kapta Tereza Tóthová fitnesz- edző és tanítványai, Tia Hrotková, Alžbeta Pružincová, Viktória Burianová és Viktória Rakoncová, akik Cipruson, az IBFF Fit Kids világbajnokságon a fitnesz-akrobatik kategóriában értek el jelentős sikert, valamint Michal Takács, aki Angliában az ökölvívó-világbajnokságon saját kategóriájának győztese lett.

Alexandra Vavrovától azt is megtudtuk, hogy Galántán rendszeresen tartanak ünnepséget március 28-án pedagógusnap alkalmából. Tavaly először ezen az eseményen adták át a városi és a polgármesteri díjakat is, idén ebben a formában szeretnék folytatni a megkezdett hagyományt. Január végéig a következő területeken elért sikerekért lehet jelölteket javasolni a kitüntetésekre: 1. oktatás, tudomány és technológia, 2. művészet és kultúra, 3. sport, 4. egészségügy, 5. önkéntes véradás, 6. közösségi munka, 7. környezetvédelem, 8. mezőgazdaság és ipar, 9. újságírás és közélet, 10. szociális ellátás és jótékonyság, 11. biztonság és a közrend védelme, 12. életmentés.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?