Insula Magna-program a Szigetközért és a Csallóközért

A közös jövő tervezésével Szigetköz és Csallóköz európai fejlesztési területté válhat – mondta Nagy István magyar agrárminiszter

Közös, a Szigetközt és a Csallóközt érintő vízgazdálkodási fejlesztési koncepció kialakítására, megtervezésére indult el az Insula Magna-program.

A térségfejlesztési tudományos konferencián a megoldandó feladatok is előkerültek: a Csallóköz és Szigetköz ökológiai összekötése, árvízvédelem, talajvízszint-rendezés. A programban a győri Széchenyi István Egyetem, az iASK (kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete), az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) és az Északdunántúli Vízügyi Igazgatóság (Eduvizig) három nagy projektben összesen 18 munkacsomagban vizsgálja a lehetséges vízgazdálkodás régiófejlesztési hatásait.

A megújult mosonmagyaróvári várban tartott pénteki konferencián Knáb Erzsébet, a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány elnöke arról beszélt, hogy a felelősen gondolkodó jelen az élhető jövő záloga. Láng István, az OVF főigazgatója a program kapcsán egy új jövőképet vizionált a Szigetköz 30 éve húzódó problémáira. „Ennyi idő elteltével már ne az érzelem, hanem a szakértelem döntsön” – hangsúlyozta. Mint mondta, az elmúlt évtizedekben voltak ugyan sikerek – felső- majd alsó-szigetközi vízpótlás vagy az épülőben lévő mosoni-dunai torkolati műtárgy –, de kudarcok is. Ilyen az árvízvédelem kérdése a térségben, az, hogy nincs ökológiai kapcsolat a két összetartozó tájegység, a Szigetköz és a Csallóköz között, s a talajvizek is rendezetlenek – „ezeket Szlovákia és Magyarország csak közösen tudja megoldani”. Az Insula Magna (Nagysziget – Csallóköz régi elnevezése) „lehetőséget teremt, hogy az ötletelést felváltsa a szakértelem, s a Duna ne elválasszon, hanem összekössön.”

Az elmúlt harminc évet inkább kihívásként éltem meg – jelezte Széles Sándor, Győr-Moson-Sopron megyei kormánymegbízott. Hozzátette: a 2000-ben megfogalmazott komplex szigetközi rehabilitációs elképzelések jelentős része megvalósult. „Amelyek előttünk állnak – a kormány támogatásával –, azokra is nyílik az esély.”

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter szerint ez az innovációs ökoprojekt ráépül az eddigi eredményekre. A program kapcsolódik az ENSZ fenntartható fejlődésének céljaihoz: a munka már megkezdődött. A mostani elemre valamivel több mint egymilliárd forint áll rendelkezésre (ebből 900 millió forint Kehop-forrás). A jövő közös tervezésének fontosságát hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter, hogy a Szigetköz és a Csallóköz európai fejlesztési területté váljon.

Dr. Shen Xiaomeng, a bonni ENSZ egyetem rektorhelyettese fenntarthatósági aspektusokra tért ki, Dr. Charles Vörösmarty, a New York-i egyetem kutatóközpontjának igazgatója az Insula Magnához hasonló amerikai projektekről beszélt, melyekhez „az infrastrukturális hátterek rendkívül fontosak”.

Bár a korábbi meghívóban még szerepelt a neve az előadók között, Ján Budaj szlovák környezetvédelmi miniszter végül nem vett részt a rendezvényen. Ott volt viszont Hervay Rozália, a Csallóköz Natúrpark elnöke, aki a mindössze fél éve megalakult natúrparkot mutatta be a régiófejlesztés eddig hiányzó láncszemeként. A kezdeti tizenhat önkormányzat és két polgári társulás után a múlt héten újabb 12 szervezet és két község kérte a tagfelvételét, így immár 32 tagú a natúrpark. Kiemelte szoros kapcsolatukat a Szigetköz Natúrparkkal. „Kerettörvények kellenének ahhoz, hogy olyan vonzóak legyenek a natúrparkok Szlovákiában is, mint több európai országban. Fontos a Duna rehabilitálása, s reméljük, ebben a mi munkánk is segít”. A Duna Régió Stratégia elnökségi feladata idén Szlovákiáé, a fókuszban lévő klímaváltozás kapcsán a vízvisszatartás is előtérbe kerülhet, mely további párbeszédet kínálhat a Szigetköz és a Csallóköz ügyében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?