Idén tavasszal nyitnák meg Nánán a bölcsődét

Idén tavasszal nyitnák meg Nánán a bölcsődét
Nána |

Az épület elkészült, a közegészségügyi hivatal engedélyével is rendelkeznek, még a használatbavételi engedélyeztetés van hátra. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor már idén tavasszal, május tájékán nyitna az állami támogatásból épült, vadonatúj bölcsőde a Párkány melletti Nánán. 

A község állami támogatásért pályázott az új bölcsőde kialakítására, 955 ezer eurót nyert, ebből öt százalék volt a falu önrésze – közölte lapunkkal Juhász Lászó, alpolgármester. Az új épület már elkészült, a berendezés is megvan, csak néhány apróság és játék hiányzik – ez utóbbiak beszerzése viszont már az új igazgató feladata lesz. A húsz férőhelyes bölcsődében héttagú személyzet gondoskodik majd a kicsikről, főzni rájuk pedig a nánai óvoda konyháján fognak. A bölcsőde épületére a közegészségügyi hivatal kiadta már az engedélyt, március 22-én pedig a közös építésügyi hivatalhoz is benyújtják a kérelmet a használatbavételi engedély kiadására. Onnan számítva a hivatalnak még 30 napja lesz, hogy döntsön az engedélyről. Ezzel egy időben pedig pályázatot is kiír a falu a bölcsőde igazgatói posztjára – értesültünk Juhász Lászlótól. Az alpolgármester azt is elmondta, hogy a bölcsőde bútorzatát is sikerült speciális méretekben legyártatniuk a közbeszerzésen kiválasztott céggel, tehát ez is rendben van. 

Idén tavasszal nyitnák meg Nánán a bölcsődét

„Mivel nyertes állami pályázat alapján építkeztünk, ezért 2025 márciusában már be kell adnunk az irányító hatóságnak egy jelentést az új intézményről, de akkor már a bölcsődének működnie kell. A nyitás legkésőbbi dátuma elméletileg tehát 2025 januárja-februárja. Ugyanakkor személyesen is azt szorgalmazom, hogy a bölcsőde mihamarább nyisson meg. Mihelyst megkapjuk a használatbavételi engedélyt és az igazgatói pályázat eredménye is ismert lesz, nyithatjuk a bölcsődét, jó lenne már idén májusban indulni” 

– tette hozzá Nána alpolgármestere. Felvetésünkre, hogy lesz-e elég parkolóhely a kicsikkel vagy a kicsikért érkező szülők számára, Juhász László úgy reagált, az új bölcsődénél 5 személyautó részére van parkolóhely és a szomszédos műhelynél is tudnak parkolni majd, továbbá a babakocsiknak is helyet biztosítottak. A nánai bölcsőde iránt nagy az érdeklődés, még Párkányból és a környékről is sokan kérdeztek rá, annál is inkább, mert Párkányban nincs ilyen intézmény, lapunk tudomása szerint legközelebb Zselízen a református egyház bölcsődéje áll a szülők rendelkezésére. Sőt olyan szülők is élnek a környéken, akik Esztergomba hordják naponta bölcsibe a gyerekeket. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?