Hétfőtől új délutáni járattal bővül a vonatközlekedés a Pozsony-Úszor szakaszon

regiojet
Pozsony/Úszor |

Hétfőtől új járattal bővül a vonatközlekedés Pozsony és Úszor között, amely hétköznap délutánonként fog közlekedni. A járatbővítésre a közlekedési minisztérium és a RegioJet magán közlekedési társaság megegyezését követően került sor.

„Örülök, hogy újabb lehetőséget tudunk kínálni az embereknek ahhoz, hogy áttérjenek a tömegközlekedésre, ami hosszú távú céljaink egyike. Ezen a szakaszon ráadásul az utasok integrált menetjeggyel utazhatnak, ami megkönnyíti számukra az átszállást a városi tömegközlekedési eszközökre” – fejtette ki Érsek Árpád (Most-Híd) közlekedési miniszter.

Az új személyvonat hétköznapokon 17.05-kor indul Pozsonyból Úszorra, és 17.50-kor indul vissza Pozsonyba. Munkaszüneti napokon a vonat Dunaszerdahelyig közlekedik majd.

 

A tárca tájékoztatása szerint a Pozsony-Komárom szakaszon eredetileg ebben az időben közlekedő vonat nyolc perccel később fog indulni, vagyis 17.13-kor. A reggeli csúcsidőben a minisztérium szerint jelenleg nincs lehetőség járatbővítésre a pálya maximális telítettsége miatt.

A Pozsony-Úszor vasúti szakasz kihasználtsága magas. Ezzel összefüggésben a tárca rámutatott: Úszoron egyre többen építkeznek, nő a község lakossága, ez pedig még több autót és főleg még nagyobb dugókat eredményez. A minisztérium állásfoglalásában emlékeztetett, hogy az érintett szakaszon a RegioJet magántársaság áprilistól a Pozsony Megyei Integrált Közlekedési Rendszer része.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?