Három pénzautomatát robbantottak fel

Torna
Torna |

A Szepsihez közeli kistelepülésen a hajnali órákban robbantották fel ismeretlen tettesek a falu egyik pénzautomatáját. Ezzel szinte egy időben a Nagyszombati kerületben Sopornyán, illetve a Nyitrai kerületben Vicsápapátiban (Vičapy-Opatovce) is hasonló incidensre került sort. A rablók a robbantások után nem tudták kiüríteni az összes automatát. 

Mivel a robbantásokra szinte egy időben került sor, a rendőrség nem zárja ki, hogy a három robbantásos rablás mögött egy csapat állhat. A Nagyszombati kerületben Sopornya községből röviddel hajnali négy előtt kapott bejelentést a rendőrség, hogy ismeretlen tettesek feltörtek egy pénzautomatát. A rendőrség tájékoztatása szerint a tettesek autóval érkeztek a községbe, majd ismeretlen robbanószerek segítségével felrobbantották az automatát. A robbantáskor az épület is megsérült, a keletkezett kár nagysága még nem ismert. Tegnapra virradóra a Nyitra megyei Vicsápapátiban is felrobbantottak egy pénzautomatát. A hatóságok rablási kísérlet és rongálás vádja miatt indítottak büntetőeljárást. A harmadik, ugyancsak robbantásos rablást Kassa megyében, Torna községben követték el, itt is hasonló időpontban csaptak le.

„Az előzetes vizsgálatok szerint Tornán legalább három tettes veszt részt a rablásban. A pénzautomata és az épület a robbantás során jelentősen megsérült, az előzetes becslések szerint a keletkezett kár a 77 ezer eurót is eléri. A tettesek azonban pénz nélkül távoztak, nem tudták kiüríteni az automatát. Szerencsére senki sem sérült meg a robbantásban, de ettől függetlenül nagy erőkkel dolgozunk az elkövetők felkutatásánˮ

– tájékoztatta az Új Szót Jana Mésarová, a Kassai Kerületi Rendőr-kapitányság szóvivője. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?