Felrobbantották a néhai oroszkai cukorgyár kéményeit (FOTÓK+VIDEÓ)

oroszka1
Oroszka |

Csütörtök délután az egykori oroszkai cukorgyár területén két kéményt robbantottak fel. A két kémény közül az egyiket még 1896-ban emelték, három évvel a gyár alapítása után, esztétikai műtörténeti jelentőségű ún. koronás kémény volt, de sajnos nem volt védett műemlék. A kémények felrobbantásával Oroszka és környéke történelmének egy darabja tűnt el végérvényesen.

A Hatvani-Deutsch, Benies és Schoeller családok mint főrészvényesek által még a Monarchiában, 1893-ban alapított cukorgyár ipari sikertörténet volt már a kezdetek kezdetén, az említett koronás kéményt 1896-ban húzták fel. 1903-ban, a gyár tíz éves évfordulóján Borovszky Samu a Bars vármegye monográfiájában adott részletes leírást az üzemről – mondta el az Új Szónak Juhász Gábor lekéri helytörténész, a gyár történetének alapos ismerője. A helyi és környékbeli gazdák a gyárnak termesztették a cukorrépát. A vasút már adott volt, hiszen 1885-ben kiépült a Párkány-Csata vonal, 1886-ban kötötték össze Csatát Ipolysággal és 1887-ben Csatát és Lévát is vasútvonal kötötte össze. S hogy a cukorrépa begyűjtése még hatékonyabb legyen, az 1910-es évek elején kiépítették a keskeny nyomtávú ipari kisvasutat is, ami egészen a múlt század nyolcvanas éveiig működött. A kilencszáztízes években már Indiába és Japánba is exportálták Oroszkáról a cukrot, olyan jó volt a minősége. Az első Csehszlovák Köztársaság idején a Schoellerék lettek az egyedüli főrészvényesek, majd 1938-as revízió után a magyar állam vette meg gyárat és gróf Esterházy János lett a főnöke, majd pedig a budapesti kereskedelmi bank küldött Oroszkára gazdatiszteket és a bank működtette az üzemet. Az 1940 -es években Hegedűs igazgató vezette a gyárat, s mivel a háborús helyzet folyamatosan változott, ő azt kapta parancsba a banktól, hogy a németektől, az orosoktól és a magyar hadseregtől is védje meg az üzemet. Tehát a cukorgyár a háború idején is működött, munkásai védettséget élvezek, sőt, Juhász Gábor dédszülei úgy kaptak mentességet a háború utáni kitelepítésekkor a deportáció elől, hogy a gyár munkásai voltak. 1945 márciusának végén a német hadsereg felgyújtotta a gyárat és porig égett. Hegedűs igazgató viszont a már csehszlovák hatóságok megbízásából 1 év alatt újáépítette – mire köszönetképpen Magyarországra toloncolták őt. A gyár szocialista nagyüzemként működött a kilencszáznyolvcvanas évek végéig, és fejleszették is. A kilencvenes évek elején jött a vadprivatizáció és megszűnt a gyártás is – mondta el lapunknak a cukorgyár rövid történetét Juhász Gábor. Azóta a gyár és a területe pusztult, hányódott, de fénykorában a cégben több mint ezer ember dolgozott. A cukorgyár munkásai már a múlt században jutányos áron jutottak telekhez, tudtak házat építeni, állandó bevételük volt és már akkor is volt társadalombiztosításuk, amikor ilyesmi még nem létezett általánosan.

Tragikus pillanat volt a kémények romba dőlése

Ma, a két kémény felrobbantásakor oroszkai emberek álltak a kerítés mögött és nézték szomorúan a múltjuk és történetük egy darabját, ami végérvényesen az enyészeté lett. Köztük a gyönyörű koronás kéményt, amely Németh Ilona képzőművész szerint egy pótolhatatlan kincs volt a maga nemében, építészeti remekmű. Többször is próbálkoztak a műemléki besoroltatásával és a védettség megszerzésével, de sajnos nem jártak sikerrel. Pedig ilyen kéményből már csak egy van az országban, de ez volt a legrégebbi. A kémények alatti részt magáncég vette meg, de még nem tudni, mi lesz a céljuk a területtel. A csütörtöki robbantás tehát egy építészeti és kultúrtörténeti korszakot is végképp lezárult Oroszkán. A cukorgyár 1893-as alapkövét viszont már korábban sikerült megmenteni. Ezt most a helyi hadtörténeti múzeumban őrzik és tavasszal egy ünnepség keretében mutatják majd be a közönségnek.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?