Gyűjtést szerveznek a novemberi érsekújvári lakástűz károsultjainak

lakastuz ersekujvar

Az érsekújvári képviselőtestület még tavaly decemberben döntött arról, hogy gyűjtést szerveznek a vasútállomás közelében lévő T.G.Masaryk utcai lakóház károsultjainak, akiknek a bútoraik és használati tárgyaik a tűz martalékává váltak.

A tűz és az oltására használt víz nyolc lakást rongált meg. Az önkormányzat januárban transzparens számlát nyitott, melynek száma SK60 0900 0000 0051 9831 2343. A számla megnevezése Zbierka na pomoc po požiari (Gyűjtés a tűzeset utáni segítségre). A segíteni kész lakosok és vállalkozók anyagilag támogathatják a károsultakat, akik a megrongálódott lakásaikat állítják helyre ebből az összegből

– olvasható a városi hivatal tájékoztatásában. A lakástűz során négy személy megsebesült, füstmérgezés gyanújával a kiérkező gyorsmentőszolgálat kórházba szállította őket. Később hármat hazaengedtek, egy személy maradt megfigyelésen. A tűzoltók evakuálták a ház lakóit az oltási munkálatok idejére.

A keletkezett kárt mintegy 200 ezer euróra becsülték. A szomszédos lakásokban élők rokonoknál, ismerősöknél találtak ideiglenesen szállást. A leégett otthon feletti lakásban nem lakott senki és a felette lévő lakás tulajdonosai sem tartózkodtak otthon. Az első és a második emeleten lakók a tűzeset során csak a legszükségesebb irataikat vették magukhoz és kiszaladtak az utcára. Akadtak lakások, ahonnan csak a tűzoltók kiérkezését követően szabadultak ki az emberek.

A lakástüzet követően a ház előtti konténerbe gyűjtötték az üszkös bútorokat (A szerző képarchívuma)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?