Fellélegezhetnek a sofőrök, végre a Bacska és Battyán közötti 70 éves útburkolatot is felújították

Az SSC már az utolsó simításokon dolgozik
Bacska/Battyán/Ágcsernyő |

A Bacska és Ágcsernyő települések közötti I/79-es főútvonal évek óta katasztrofális állapotban volt. Teljes hosszában utoljára 70 éve burkolták újra, s máig az az aszfaltréteg borította, melyen 1968-ban az orosz hadsereg bevonult Csehszlovákiába. A főútvonalat végre teljes hosszában felújították, hónapon belül pedig a Battyánba vezető mellékutat is újraburkolják.

A folyamatos felújítások ellenére az ország más részeihez hasonlóan a keleti régióban is rengeteg olyan útszakasz van, mely megkeseríti a gépjárművel közlekedők életét. Hosszú évtizedeken át az Ágcsernyőből Tőketerebes felé vezető I/79-es országút Ágcsernyő-Bacska közötti szakasza is katasztrofális állapotban volt. Bár az illetékesek éveken át ígérték az út felújítását, az éves terv keretében legtöbbször csak a lukakat tömték be, vagy ha úgy adódott, akkor rövid szakaszokon ideiglenes megoldásként új aszfaltréteget húztak rá. Végül másfél évvel ezelőtt csoda történt, a szóban forgó szakasz felét, vagyis az Ágcsernyő és Battyán-kolónia közötti utat teljesen felújították. Ahogy azt a 3,13 kilométernyi szakasz akkori rekonstrukciója során Lucia Karelová az Új Szónak elmondta, a felújítás 186 méterrel Battyán-kolónia település határa előtt kezdődött, Ágcsernyő Csapi útján áthaladva a szlovák–ukrán határ közvetlen közelében található kereszteződésben fejeződött be. „Először egy kiegyenlítő burkolatot húztunk rá, majd egy vastagabb záróburkolattal fedtük le. Két vízelvezető betongát kitisztítását és kijavítását is elvégeztük, a gátakra és a falu határában található hídra új szalagkorlátot szerelünk. A felújítás összköltsége 480 ezer euróba kerültˮ – jelentette ki korábban Lucia Karelová, a Szlovák Közútkezelő Vállalat (SSC) szóvivője.


Betartott ígért

Ahogy azt az SSC vezetése az akkor feltett kérdéseinkre válaszolva is megígérte, a kátyúkkal teli út második felének, vagyis a Battyán-kolónia-Bacska közötti szakasz felújítását 2021 második felére tervezték. Az ígéret szerencsére beteljesedett, nagyjából két héttel ezelőtt ezen a szakaszon is megjelentek a munkagépek. „Az SSC minden éven felméri az első osztályú utak állapotát, s ennek fejében dolgozza ki a hiba elhárításához szükséges tervezetet. Az egyes szakaszokat elsősorban a burkolat állapota, a forgalom intenzitása és az elérhető finanszírozási módszerek alapján soroljuk be a felújítási tervbe. A Bacska-Battyán-kolónia-Ágcsernyő közötti 5730 méter hosszú szakaszt 2020 elején soroltuk be. A szakasz első felét még múlt éven felújítottuk, a rekonstrukciót állami támogatásból kiviteleztük. A második részt, vagyis a Bacska-Battyán-kólonia közötti szakasz felújítását 2021 negyedik felében realizáltuk. A 437 884,79 eurós összköltségű rekonstrukciót a pénzügyi és a közlekedési minisztérium megegyezése alapján létrehozott I. osztályú utak átfogó felújítása nevű projekt keretében hajtottuk végre” – közölte az Új Szóval Martin Guzi, az SSC kommunikációs szakembere.

Battyánba csak jövőre

Mivel a Battyán-kolónia előtt Battyán irányába elágazó, közel három kilométer hosszú III/3703-as mellékút a Kassa Megyei Önkormányzat tulajdonában van, a rossz állapotban lévő burkolat rekonstrukciója a megyei önkormányzat dolga. „A szakasz felújítását már hónapok múlva, az időjárási viszonyoktól függően a kora tavaszi hónapokban elkezdjük. A szakaszt teljes hosszában újraburkoljuk, az első osztályú út határától egészen a faluig. Az előzetes számításaink szerint a munka nagyjából 240 ezer euróba fog kerülni” – közölte lapunkkal Anna Terezková megyei szóvivő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?