Félévente tartanának találkozót Galántán a polgármesterek

GA-polgármesterek-találkozó
GALÁNTA |

Kapcsolatépítés és tapasztalatcsere céljából látta vendégül Galánta város vezetése a Galántai és a Vágsellyei járás polgármestereit. A jelenlévők támogatták, hogy a jövőben rendszeresen találkozzanak a járásközpontban.

A galántai Esterházy-kastélyban látta vendégül Kolek Péter polgármester a Galántai és a Vágsellyei járás polgármestereit kedden. A bevezetőben elmondta, egyrészt azért hívta meg a települések vezetőit, hogy minél többel megismerkedjen azok közül is, akikkel eddig nem találkozott személyesen, illetve azért, mert szeretne együttműködést kialakítani velük.

„Járásközpontként hajlandóak vagyunk bármilyen együttműködésre és segítségnyújtásra azok számára, akiknek szükségük van rá, illetve örömmel megszívleljük mások tapasztalatait a településvezetés terén, kiváltképpen azokét, akik már hosszabb ideje betöltik a polgármesteri funkciót”

– fogalmazott. A jelenlévők rövid bemutatkozása után Kolek Péter ismertette azokat a témákat, amelyek szerinte nem csak Galántát, hanem a régió településeit is érinthetik, és arra kérte a megjelent polgármestereket, hogy osszák meg tapasztalataikat a többiekkel. Elsőként a Galántán többször vitatott problémát említette a város polgármestere, mégpedig az azon lakosok miatt kieső bevételt, akiknek nincs állandó lakhelyük a városban. Peter Závodský alpolgármester felvázolta az ebből fakadó problémákat és bemutatta az általuk javasolt megoldást, a Galántai Kártyát (Karta Galanťana), amellyel az elképzelések szerint arra ösztönözhetnék a városban élőket, hogy állandó lakhelyüket átírassák Galántára, ott adózzanak, kiválthassák a városi hűségkártyát, így ők is részesülhessenek a város által nyújtott kedvezményekből.

„Hamarosan bevezetjük a 17 órától 8 óráig érvényes éjszakai parkolási díjat, melynek összege 450 euró lesz évente, a Galántai Kártya tulajdonosai pedig évi 450 euró kedvezményt kapnak. Azért ennyit, mert körülbelül ugyanennyi a részesedési adó összege, amelytől a város elesik minden be nem jelentett lakos után. A számuk jelenleg nagyjából háromezer”

– fejtette ki az alpolgármester. A rendezvényen résztvevő polgármesterek egyetértettek azzal, hogy más településeken is van hasonló probléma, de ekkora mértékben nem jellemző. Elhangzott, hogy a Galántai Kártyát ki lehetne terjeszteni a környező településekre is olyan módon, hogy az is igényelhetné, aki Galántán dolgozik, de nem ott él, vagy a galántai lakosok kapnának bizonyos kedvezményeket olyan, a környéken működő szolgáltatóknál, akik bekapcsolódnak a hűségprogramba.

A másik legnagyobb figyelmet kapott téma az energiaárak drasztikus megemelkedése volt. Több település vezetője elmondta, milyen megoldásokat keresnek arra, hogy fizetni tudják a nyolc-tízszeresére emelkedett közüzemi díjakat, illetve megosztották tapasztalataikat az egyes szolgáltatókkal a szerződéskötés és -felmondás módjáról. Többen megerősítették, hogy az energiaárak az elemzők szerint csökkennek, így aki megteheti, annak érdemes várnia a szerződések megkötésével márciusig, áprilisig.

Az alternatív fűtési módok, a fotovoltaikus napelemek használatával kapcsolatban az a konklúzió született, hogy az elszállt árak ellenére még mindig a gázfűtés a legolcsóbb megoldás, de mindenképpen hasznos más energiaforrással kombinálni, illetve elengedhetetlen, hogy a fotovoltaikus napelemek felszerelése előtt szakszerű számításokat, elemzéseket végeztessen minden polgármester, hiszen minden településnek egyedi megoldásra van szüksége.

További fontos téma volt a hulladék szelektálása és az illegális szemétlerakatok problémája. Elhangzottak jó példák a szelektív szemétgyűjtés arányának növelésére és ötletek arra, hogyan lehet a lakosokat erre ösztönözni. Szóba került a bérlakások problémája is.

A találkozó végén Kolek Péter javasolta, hogy ismételjék meg negyedévente a polgármesteri találkozót, de a jelenlévők a félévente egyszer szervezett összejövetel mellett döntöttek. Diószeg polgármestere, Krommer Gábor javasolta, hogy a legközelebbi találkozón vitassák meg, mit tehet a település vezetése azokkal a lakosokkal, akik elmulasztják befizetni a szállásadásért fizetendő adót.

A lapunk által megkérdezett polgármesterek mindegyike egyetértett abban, hogy hasznos volt a találkozó és a jövőben is szívesen vennének részt hasonló összejöveteleken.

Kacz Éva, Nádszeg polgármestere úgy fogalmazott, jó volt látni, hogy mindnyájan ugyanolyan problémákkal küzdenek és gyakran egymástól függetlenül is jó megoldásokat találnak az adott problémákra.

„Jó érzés volt tapasztalni, hogy a régebb óta hivatalban lévő polgármesterek elmondják tapasztalataikat, segítséget nyújtanak az újonnan megválasztottaknak”

– hangsúlyozta.

„Hasznos tanácskozás volt, fontos lenne rendszeresen megvitatni a közös témákat. Az Öreg Fekete-víz Helyi Akciócsoport mikrorégió vezetőségi ülésein is van módunk erre, de az csak a szűkebb térséget érinti”

– mondta el Zupko Tamás, Vezekény polgármestere.

Culinka László, Alsóhatár polgármestere szerint azért volt hasznos a találkozó, mert nem tud a járás minden településére ellátogatni, itt pedig csaknem az összes kollégával találkozhatott. Gabriel Kiš, Jóka, valamint Agócs Gergely, Királyrév polgármestere is pozitívan értékelte a kezdeményezést. Előbbi kiemelte, minden településnek egyformák a kompetenciái, feladatai.

„Csak az a különbség a falvak és a városok között, hogy a polgármesternek kisebb, illetve nagyobb csapat van segítségére, de a problémák jórészt ugyanazok”

– mondta.

Agócs Gergely úgy véli, jó dolog, ha meghallgathatják egymás tapasztalatait akár a régió másik végéből érkező kollégákat is.

„Jó azzal szembesülni, hogy egy hajóban evezünk, de a tapasztalatcsere révén talán teljesen új megoldásokat, módszereket hallhatunk a kollégáktól. Fontos lenne, hogy a kulcskérdésekben közösen is fellépjünk a problémák megoldásában”

– tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?