Fejükre szakad a tető, de nem mennek sehova – újat követelnek a polgármestertől a tallósi romatelep lakói

Lakhatatlanná nyilvánították Jegenyés egyik épületét

Felszólította a polgármester a Tallóshoz tartozó Jegenyés romatelepen élőket, hogy azonnali hatállyal költözzenek ki a házakból, amelyekben laknak, mert tetőomlás veszélye áll fenn.

Annak ellenére, hogy több mint egy hónapja rendkívüli helyzetet hirdettek, a romatelepen élő 117 lakos – köztük 45 gyermek – továbbra sem hajlandó elhagyni a lakhatatlanná vált épületeket.

Statikus szakemberek szerint a gerendák rendkívül rossz állapotban vannak, és bármikor le is dőlhetnek

– magyarázta a Joj stábjának Horváth Zoltán polgármester.

Annak érdekében, hogy a tetőn lévő lyukakon keresztül ne szivárogjon be az eső a házakba, fóliákat helyeztek el a padláson. A helyiek meggyőződése, hogy nem történhet velük semmi baj.

Ha nem tudják megjavítani, akkor gondoskodjanak arról, hogy normálisan élhessünk, ahogy kell, legyen villany és víz is

– közölte az egyik asszony.

Milan Ficek jogász szerint amennyiben a polgármester azt mondta az embereknek, hogy költözzenek ki a házukból, de nem engedelmeskedtek, akkor saját felelősséget vállalnak minden kárért, ami az egészségükben vagy akár a vagyonukban keletkezhet.

A kormány roma közösségért felelős megbízottja, Ján Hero kijelentette, jelenleg nem rendelkeznek olyan anyagi forrásokkal, amelyekkel segíthetnék az önkormányzatot abban, hogy lakhatást biztosítsanak a kiszolgáltatott helyzetbe került lakosoknak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?