Eurómilliók tűntek el a közbeszerzéseken

Budaj
Pozsony |

Több mint 5,2 millió euró – Ján Budaj környezetvédelmi miniszter szerint ekkora összegtől esett el az állami tulajdonban levő Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat a gyanús közbeszerzések miatt. Az ügyben már a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) is nyomoz.

A környezetvédelmi minisztérium ellenőrzése több gyanús közbeszerzésre bukkant a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalatnál (Slovenský vodohospodársky podnik – SVP) és a társaság pozsonyi fióküzemében. A több mint 5,2 millió eurós „veszteséget” Budaj szerint három olyan műszaki berendezés vásárlásával halmozták fel, amelyeket a közbeszerzés során elkövetett mulasztások miatt nem tudnak rendeltetésszerűen használni. A beszerzésekre tavaly került sor, amikor a pozsonyi fióküzem igazgatója Dúcz József volt, aki időközben már távozott a posztjáról.

Az első gyanús pályázatot a dévényi kőfejtő számára vásárolt zúzó-, osztályozó és rakodógépre írták ki, amelynek a teljes összege meghaladta az 1,75 millió eurót.

„A pozsonyi fióküzem figyelmen kívül hagyta a kőfejtő által megadott műszaki paramétereket, és egy olyan gépet vásárolt, amely túl gyenge az adott célra, vagyis gyakorlatilag kihasználatlanul áll”

– mondta el Budaj. A miniszter szerint a volt igazgató, Dúcz József ráadásul nem élt a szerződésben meghatározott szankciós mechanizmusokkal a beszállító cég, a gyetvai székhelyű TOMS-SK Kft. által elkövetett hibák, például a berendezés későbbi leszállítása miatt.

A második eset a pozsonyi Farkastorok (Vlčie hrdlo) városrészben található üzem számára vásárolt úszó kotrógépeket illeti, 706 800 euróért. „Ezen gépek segítségével lehet például kavicsot vagy más nyersanyagot bányászni a Dunából, a probléma csak az volt, hogy a gépet pontonok nélkül rendelték meg, ami miatt most a szárazföldön parkolnak” – tette hozzá Budaj. A beszállító ez esetben is a TOMS-SK Kft. volt.

A harmadik pályázat egy komp vásárlását érinti, amelyért eredetileg több mint 2,9 millió eurót kellett volna fizetnie a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalatnak, amit azonban később 2,779 millióra csökkentettek. „Az egész pályázat eleve gyanús volt, a végére csak egy pályázó maradt, és menet közben változtak az eredetileg 2019 júniusában aláírt szerződés szabályai. Míg eredetileg négymotoros kompot szerettek volna beszerezni, később ezt kétmotorosra változtatták. Módosultak a fizetési feltételek is. A vállalat elkötelezte magát arra, hogy előre kifizeti a vételárat, egy lekötött betétre.

„Az említett gyanús ügyletekre ráadásul abban az évben került sor, amikor az állami vállalatnak milliós veszteségei voltak. A Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat jelenleg is gondokkal küszködik, épp az ilyen közbeszerzések miatt is”

– mondta el Budaj, hozzátéve, hogy az ügyben már a NAKA is nyomoz.

A Szlovák Vízgazdálkodási Vállalatot július közepétől Róbert Hok vezeti, akit Budaj többek között arra kért meg, hogy vesse alá alapos vizsgálatnak az általa vezetett vállalatot, különös tekintettel a fióküzemekre. A vállalat új igazgatójának szeptember elsejéig kellene előrukkolnia egy olyan tervezettel, amelynek köszönhetően hatékonyabbá tehetnék az anyagi gondokkal küszködő vállalat gazdálkodását. „Szlovákiában létre kellene hoznunk azon csalók feketelistáját, akik a közpénzek lenyúlására specializálódtak” – tette hozzá Budaj. Lapunknak az ügyben tegnap Dúcz Józsefet is sikerült elérnie, aki azonban egyelőre nem kívánt nyilatkozni, arra hivatkozva, hogy nem figyelte a környezetvédelmi miniszter sajtótájékoztatóját, érdemben így nem tud hozzászólni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?