Botrányos közbeszerzések

Pozsony |

<p>A szlovákiai állami intézmények, minisztériumok és kórházak egy része a karácsonyi ünnepeket is arra használja ki, hogy csaljon a közbeszerzési pályázatokon &ndash; figyelmeztet a Transparency International Slovensko (TIS) korrupcióellenes szervezet.</p>

Egy nappal az ünnepek előtt, vagyis december 23-án Szlovákiában 101 új állami közbeszerzési pályázatot írtak ki, négyszer annyit, mint egy átlagos napon. Emília Sičáková-Beblavá, a TIS képviselője szerint az állami intézmények ezzel megsértik a közbeszerzés alapelveit.

A közbeszerzés lényege ugyanis az, hogy az állam a lehető legolcsóbban jusson hozzá a lehető legjobb minőségű termékekhez és szolgáltatásokhoz. Erre akkor van a legnagyobb esély, ha a pályázatra minél több cég jelentkezik. Márpedig, ha a pályázatot az ünnepek előtt írják ki, a szabadságok miatt arra jóval kevesebben jelentkeznek, mint az év többi részében.

Egyes állami intézmények számára a TIS szerint ugyanakkor épp ez a lényeg. „Egyes intézmények valószínűleg már jó előre kiválasztották a lehetséges győzteseket, és a karácsonyi ünnepeket használták ki arra, hogy ezeknek a lehető legkevesebb vetélytársuk legyen” – állítja Sičáková-Beblavá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?