Este hatig forgalomkorlátozás várható Galántán

Galánta |

<p>Szombaton rendezik meg a Galántai futás 33. évfolyamát. A program délelőtt fél tízkor kezdődik, ekkor rajtol el az első futam a kultúrház elől. A futás miatt forgalomkorlátozásra kell számítani.</p>

A futók tizenkét kategóriában rajtolnak. A megnyitó után a diákok állnak rajtvonalhoz, tizenegy órakor az óvodások futnak. Utána rajtol az Egészségfutás. A résztvevők több mint két kilométert tesznek meg a városközpontban. A fő szám résztvevői délben állnak rajtvonalhoz, hogy megtegyék a közel kilenc kilométeres távot. Idén is a Fő úton haladnak a futók a neogótikus kastély felé. A kastélyparkon áthaladva a Kodály Zoltán utcán térnek vissza a rajthoz. Tavaly 671 futó nevezett a versenybe. 213 versenyző teljesítette a fő távot. Nemcsak Szlovákiából, hanem Magyarországról, Csehországból, Romániából és Spanyolországból is neveztek futók, a magyarországi Kis Áron volt a leggyorsabb, 27,28 perc alatt tette meg a 8686 métert. A Galántai futás, más néven Szabadságfutás története a város felszabadulásához fűződik. Idén megemlékeznek a felszabadulás 70. évfordulójáról, a neogótikus kastélyban felelevenítik a harcokat.  A futóverseny és a katonai hagyományőrzők bemutatója miatt szombaton 18 óráig le lesz zárva a Fő utca, és a közeli környéke. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?