Érsekújvárban két helyen oltanak és bevetésen a mobil oltóegységek

Érsekújvár
Érsekújvár/Szímő |

Nyitra megye eddig öt nagykapacitású oltóközpontot nyitott, az érsekújvári lovardában létrehozott centrumban gördülékenyen zajlik a hétvégi oltás.

A városi hivatal önkormányzati honlapján közzétett összegzésből kiderül, elegendőnek bizonyult a hely az oltási fülkék elhelyezésére a lovardában. A beoltottaknak nyitott váróterem is jól működik, amelynek a közelében elsősegélynyújtó központ van. „Ha vasárnapra marad szabad vakcina a nap végére, a póttagként regisztrált érdeklődőket szólítják meg, akiknek így nem kell személyesen ellátogatniuk a lovardába, hogy nem maradt-e ki oltóanyag. A városháza mobil oltóegység létrehozásáról is tárgyal az egyik gútai egészségügyi szolgáltatóval. Érsekújvárban leginkább a mozgáskorlátozott lakosok igényelnék” – olvasható a város tájékoztatásában. A járási székhelyen még egy helyen, az Érsekújvári Oktató Kórház és Rendelőintézet épületében oltják a lakosokat, a vakcinációs központot a főépületből átköltöztették a gyerekosztály közelébe, és a korábbi helyen ismét megnyitották a rehabilitációs központot. A császári-királyi lovardában, az érsekújvári oltóközpont májusi megnyitóján Milan Belica megyeelnök hangsúlyozta, hogy júniusban üzembe helyezik a mobil oltóegységeket, mert a régióbeli felmérések alapján van rá igény az önkormányzatok részéről. Az érsekújvári járásbeli Szímőn már múlt vasárnap ötvenhárom helyi lakos kapott védőoltást. Bób János, Szímő polgármestere arról tájékoztatott, hogy a lakosok a községházán jelentkezhettek, és az oltást Viola Miklós orvos és csapata végezte a Medchir cég jóvoltából. Védőoltásra jelentkezhettek az egészségkárosultak, akiknek ZŤP igazolványuk van, valamint a hatvan évnél idősebb lakosok, akik Pfizer BioNTech oltóanyagot kaptak. „Jól döntöttek, akik igényelték a védőoltást, ideálisnak tartanám, ha legalább a lakosok hetven százaléka megkaphatná a koronavírus elleni védőoltást saját maguk és mások biztonsága érdekében. Nyitrán kaptam a védőoltás első adagját, a feleségem Párkányban oltatta be magát. Múlt héten mentem el a második adagért, és jól érzem magam. Testileg és lelkileg is jobban, biztonságosabban érzik majd magukat a beoltattak ezt a nem könnyű időszakot követően”—egészítette ki az elmondottakat Bób János.

Akadtak lakosok, akik már korábban megkapták a védőoltást Párkányban, Érsekújvárban, vagy Nyitrán, őket arról tájékoztatta a szímői önkormányzat, hogy a második oltást is ugyanott kell igényelniük, nem olthatják be őket helyben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?