Elültették Petőfi körtefáját Ipolyságon

Petőfi körtefa
Ipolyság |

Az ipolysági Pongrácz Lajos Alapiskola egy sikeres pályázatnak köszönhetően részt vehetett a Petőfi körtefája című programban, amit a Magyar Kultúráért Alapítvány kezdeményezett a Petőfi-emlékévhez kapcsolva. Jámbor Mónikával, a pályázat írójával beszélgettünk.

A pályázati felhívást március elején tették közzé a költő bicentenáriuma alkalmából, és ezzel a Magyar Kultúráért Alapítvány Petőfi Sándor természethez való kötődésének szeretne emléket állítani. A hagyomány szerint a költő az utolsó estéjét 1849. július 30-án Székelykeresztúron, a Gyárfás-kúria kertjében, egy körtefa alatt töltötte.

A pályázatba bárki bekapcsolódhatott, nem csak iskolák. A jelentkezési feltétel az volt, hogy egy néhány oldalas tanulmányt írjunk a régiónkban őshonos gyümölcsfákról. Mindezt néprajzi örökségekkel kellett kiszínezni, tehát históriákkal, legendákkal, dalokkal és receptekkel, amik ezekhez a fákhoz köthetőek. A munkát Gyümölcsoltó Boldogasszony napjáig, azaz március 25-ig lehetett leadni” – részletezte a pályázó.

 

Gyümölcsoltó Boldogasszony

Gyümölcsoltó Boldogasszony

A Gyümölcsoltó Boldogasszony Jézus fogantatásának, illetve a születése hírül adásának főünnepe, melyet a római katolikus egyház március 25-én ünnepel. A gazdák szerint ha a gyümölcsoltást ezen a napon végezzük, akkor a növény megéled és jó termést hoz a jövőben.

Jámbor Mónika egy hétoldalas munkát küldött el a pályamunkákat értékelő bizottságnak, amiben kitért az Ipoly menti gyümölcsfák történetére és a gyümölcsfeldolgozásra is. Az elengedhetetlen ipolysági szilvás gombóc receptje is helyet kapott a tanulmányban. A felhívásra százötven pályázó jelentkezett az egész Kárpát-medencéből. Szlovákiából mindössze csak hárman figyeltek fel a lehetőségre.

A pályázat kiértékelését követően a Petőfi Irodalmi Múzeum értesített minket, hogy átvehetjük a körtefát. A csemetét Kovács Gyula pomológus oltotta be újra, s emellett más oltványokat is választhattunk. Egy almafát és egy cseresznyefát kértünk” – vázolta Jámbor Mónika.

 

Tündérkertek

Tündérkertek

Kovács Gyula, a tündérkertek létrehozója egykor begyűjtötte és tovább oltotta a Gyárfás-kúria körtefájának termő ágait, amelyet a 19. század végén egy Petőfi-kultuszt ápoló székely mentett meg. A fa gyümölcséről annyit lehet tudni, hogy lédús, ízletes és egyszínű sárga őszi körte. A Zala vármegyei Pórszombaton gazdálkodó Kovács Gyula erdész az 1980-as években álmodta meg a tündérkerteket. 2013-ra gyűjteményében mintegy 1600 gyümölcsfajtából voltak továbbszaporításra alkalmas példányai. Gyümölcsfái között van olyan is, amelynek fajtanevét már 1257-ben is feljegyezték.

A csemetéket május 11-én vettük át a budapesti Hajógyári-szigeten Sándor Cecília néprajzkutató közreműködésével. A kedvezőtlen időjárás miatt nem sikerült azonnal megkezdeni az ültetéseket” – folytatta a pályázat írója.

Az ünnepélyes kiültetésen az iskola egyik nyolcadikos diákja szavalt, akit Matyis Edit készített fel. Az ültetvények elhelyezésénél Stankovič Szabolcs segédkezett a tanári karból, aki szabadidejében gyümölcsfákkal foglalkozik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?