Elszállították Horthy vagonját Szencről

Szenc
Szenc |

Hétfőn este hat óra után Budapestre ért a Turán 9-es számú vagonja, hogy a szakszerű felújítást követően ismét a régi pompájában tündökölhessen. A szenci tópartról minden bonyodalom nélkül sikerült a trélerre emelni és útnak indítani.

Horthy Miklós egykori Turán szerelvényének 9-es számú kocsija történetéről korábban többször beszámoltunk. Egy héttel ezelőtt a MÁV Nosztalgia, a daruzó és az építkezési cég munkásai kezdték el lebontani az épületet, amely a magántelken álló vagon köré épült az 1970-es években, az akkori városi rendelet értelmében, hogy ne látszódjon az utcáról. Miután a városi hivatal hathatós segítségével elbontották és elszállították a betonpaneleket és a -törmeléket, hétfőn reggel megérkezett a daru. „Végül a tervektől eltérően nem 160 tonnás, hanem 250 tonnás darut rendeltünk, mert úgy ítéltük meg, szükség lesz rá amiatt, hogy viszonylag messzire kellett a karját kiengedni. Úgy saccoltuk, 30 tonna súlya lehet a vagonnak, de amikor a daru felemelte, a műszerek 21 tonnát jeleztek. Elmondhatom, hogy szerencsére mindenféle bonyodalom és nehézség nélkül, a lehető legsimábban sikerült kiemelni a kocsit és feltenni a trélerre. A daru előkészítése nagyjából három óráig tartott, a kiemelés 20–25 percig” – mondta el Darázs László, a Szlovák Vasúttörténeti Múzeum külső segítője, kapcsolattartója, aki az elszállítást szervezte. 


 

Már tervezik a felújítást

Darázs Lászlótól azt is megtudtuk, hogy eddig is sejteni lehetett, de amikor a daru felemelte, akkor valóban meggyőződhettek róla, hogy nagyon jól konzerválta a betonépítmény a vagont. „Vannak ugyan olyan elemek, például a vonat stabilitását biztosító vas alkatrészek, amelyeket levágtak róla, de ezek könnyen pótolhatók. Az alvázhoz tartozó forgóváz nincs rajta, de Budapesten már el van készítve kettő, amelyeket rá tudnak majd szerelni” – fogalmazott. A Turán szalonkocsija a Magyar Közlekedési Múzeumban lesz kiállítva a tervek alapján az egy év múlva befejezett felújítás után. Darázs László véleménye szerint ez túl értékes darab ahhoz, hogy valamilyen nosztalgiaszerelvény részeként közlekedjen.

„Az ilyen kocsikat általában a múzeumban elhelyezik és bizonyos alkalmakkor, rendezvények részeként kinyitják a nyilvánosság előtt. Mivel étkező- és hálórésszel ellátott szalonkocsi volt, annyira specifikus a kialakítása, hogy nem tartom valószínűnek, hogy a múzeum majd kiengedi nosztalgiavonat részeként” – véli a vonatrajongó. A MÁV Rail Tours Kft. a Közlekedési Múzeummal közösen tervezi a felújítást, már el is kezdődött a tervezgetés. A cél, hogy eredeti állapotába visszaállítsák a kocsit a berendezéssel együtt.

„Megkezdődött a kutatás, már sikerült is néhány szőnyegtervet találni. A csehországi Jaroměř város vasúttörténeti múzeumában nagyjából két hónappal ezelőtt gyújtogatás áldozata lett a Turán két további kocsija. A MÁV Rail Tours Kft. megbízására felvettem a kapcsolatot a jaroměři múzeummal, amelynek munkatársai minden további nélkül a MÁV Rail Tours Kft. rendelkezésére bocsátják azokat a tárgyakat, például lámpákat, kilincseket, amelyek az ő két kocsijukon megmaradtak, hogy arról másolatot tudjanak készíteni a szalonkocsira. Arról ugyanis az összes mozdítható dolgot, elsősorban rézből készült alkatrészeket elloptak az elmúlt évtizedekben. A szalonkocsiban megmaradtak a székek, amelyekből a felújítás után a Szenci Városi Múzeum kap egyet. Ezen kívül fotók és különböző dokumentumok, tervrajzok felhasználásával szeretnének egy sarkat kialakítani a múzeumban a Turán kocsijáról” – fejtette ki Darázs László. Hangsúlyozta, ez a legkevesebb azok után, hogy Szenc városa mekkora segítséget nyújtott a projekt megvalósításában. 


 

Ügyes restaurátorok

Elmondta azt is, hogy a restaurátoroknak nagyon széles a repertoárjuk abban, hogyan lehet például egy tapétát összevarrni, a hiányzó anyagokat, kárpitokat pótolni egy ilyen jellegű felújítás során. Amit lehet, megtartanak majd a szalonkocsiban az eredeti állapotában, amit viszont pótolni kell, azt újra legyártatják. „Egy másik vonat esetében előfordult, hogy megtalálták a tapéta terveit, amelyen szerepelt a gyártó cég neve, amely a mai napig működik. Így elég volt a katalógusból kikeresni az egykori tapéta típusát és legyártani a kívánt mennyiséget a felújításhoz. Jó lenne, ha a Turánnal is ilyen szerencsénk lenne” – tette hozzá bizakodva Darázs László. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?