ELKÉPESZTŐ: Összeveszett a családjával, aztán kidobták a vonatról, végül leégett a lopott autója

auto tolvaj

Finoman szólva sem volt jó napja egy zólyomi tolvajnak.

A 30 éves elkövető otthon összeveszett a családjával, majd úgy döntött, hogy vonattal Pozsonyba utazik, jegye azonban nem volt, ezért a kalauz Garamszentkeresztnél (Žiar nad Hronom) kidobta.

Egy ideig az állomás környékén kolbászolt, amíg észre nem vett egy lezáratlan autót, melynek kulcsát az anyósülésen hagyták. Kapva kapott az alkalmon: beindította a járművet és elhajtott a főváros irányába, az üzemanyagtartályban viszont nem volt elég benzin, ezért megállt a legközelebbi töltőállomásnál, ahol megtankolt, és fizetés nélkül távozott.

Azzal nem számolt a tolvaj, hogy az autót műszaki állapota miatt hagyták magára, erre pedig rá is fizetett, a motorja ugyanis túlmelegedett és lángra kapott, melynek következtében a gépkocsi kigyulladt, ezért az autópálya mellett hagyta.

Ezután a vasútállomás felé vette az irányt, ahol felszállt egy Zólyomba tartó vonatra, ám a kalauz újfent jegy hiányában letessékelte, ezúttal Újbányán (Nová Baňa) – innen ismét Garamszentkeresztre utazott, már sikeresen.

A rendőrök végül személyleírás alapján kapták el a férfit, akit lopás gyanújával vettek őrizetbe. Mivel egy hasonló bűncselekmény miatt próbaidőn volt, ezért elképzelhető, hogy végül letöltendő börtönbüntetésre ítélik.

(rendőrség)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?