Elfogták férfit, aki kirabolt egy dunaszerdahelyi játéktermet

Elfogták férfit, aki kirabolt egy dunaszerdahelyi játéktermet

Őrizetbe vette a dunaszerdahelyi rendőrség azt a férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy a nyáron kirabolta az egyik helyi játéktermet. A bűncselekmény elkövetésével egy 41 éves dunaszerdahelyi férfit gyanúsítanak, a férfi beismerő vallomást tett – tájékoztatott a közösségi hálón a nagyszombati rendőrség.

A tettes július elején követte el a rablást, éjszaka, késsel fenyegette a játékterem dolgozóját. A nő elmondta, hogy egy férfi támadta meg, a tettes SBS feliratú kapucnis pulóvert viselt, magyarul beszélt, késsel a kezében halálosan megfenyegette, és követelte, hogy adja át a széfben levő pénzt. A nőnek azonban nem volt hozzáférése a széfhez, a pénztárcáját adta oda a rablónak, amiben közel 2000 euró volt. A fiatal nő nem sérült meg az incidens során.

„A bejelentést követően minden információt ellenőriztünk, átnéztük a térfigyelő kamerák felvételeit, és megállapítottuk, merre haladt a tettes” – tájékoztatott a rendőrség. Az ügy felderítésébe antropológus szakértőt is bevontak, aki a járása, a testtartása és sajátos vonásai alapján elkészítette a tettes profilját. A testalkata volt az egyik legfontosabb bizonyíték az azonosítás során. Az ügyész jóváhagyását követően a rendőrök szerdán (szeptember 20.) őrizetbe vették a férfit, házkutatást tartottak nála, átvizsgálták az autóját, a gyanúsított végül beismerte a bűncselekmény elkövetését.

A nyomozó indítványozta a férfi előzetes letartóztatásba helyezését. Fegyveres rablás elkövetéséért 12 év börtönbüntetés szabható ki. A bírósági döntésig a gyanúsított őrizetben marad.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?