Egyelőre bevált az átszervezés

ga
Pozony |

Matúš Vallo főpolgármester szerint beváltak azok az intézkedések, amelyekkel a közel egy hónapja tartó, nagyszabású útlezárások következményeit próbálták enyhíteni.

Február közepén forgalmas pozsonyi útvonalakat zárták le az R7 gyorsforgalmi út és a D4-es autópálya valamint az új autóbuszpályaudvar építése miatt. 
A magisztrátus attól tartott, hogy az útlezárások első napjaiban összeomlik Pozsony közlekedése, most azonban a rendőrökkel együtt úgy látják, hogy elmaradt az óriási közlekedési dugó. 

A főpolgármester és a kerületi rendőrség tagjai tegnap értékelték az első három hét eredményeit. Milan Pilip, a kerületi közlekedésfelügyelet igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta, hogy három hét alatt 19 káreset és 3 közúti baleset történt az útlezárások által érintett szakaszon, egy ember sérült meg. Matúš Vallo rámutatott, hogy sokan tömegközlekedési eszközre cserélték a személyautót. A főváros az autó- és trolibuszjáratok sűrűsítésével, autóbuszsávok kialakításával, gyűjtőparkolók építésével és ingyenes járatokkal ösztönözte az ingázókat arra, hogy autóbusszal vagy trolival közlekedjenek Pozsonyban. „A járatokon elhelyezett számlálók adatai alapján háromszor gyorsabban jutnak át az autóbuszok a Gagarin utcán, mint korábban, és 37 százalékkal nőtt az autóbusszal vagy trolival utazó ingázók száma” – közölte Vallo. A Vereknyéről járó két trolibusz járatán reggel és este is legalább ezerrel több utas ingázik. Vallo elmondta, hogy tovább dolgoznak a tömegközlekedés gyorsításán. 

A lezárások első hetében közel háromezren segítséget kértek az ingyenes tájékoztató vonalon. Viktor Tuma, a kerületi rendőrség bevetés irányítási osztályának igazgatója azonban elmondta, hogy azóta fokozatosan csökken a hívások száma. A Gagarin utcán több autós is panaszkodott amiatt, hogy szerintük nem megfelelően jelölték ki a buszsávokat. A közlekedésfelügyelet igazgatója elmondta, hogy ezen is dolgoznak, és kiemelte a terepen szolgálatot teljesítő rendőrök feladatát. A Főrévi (Prievozská) és a Bajkál, valamint a Gagarin és Tomášik utcák kereszteződésében áthangolják a jelzőlámpákat is, és több szakaszon módosítják az útfestést. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?