Egy szemtanú szerint legalább 130-cal hajtott, három autót előzött, mielőtt balesetet szenvedett az Audi Békénél

Egy szemtanú szerint legalább 130-cal hajtott, három autót előzött, mielőtt balesetet szenvedett az Audi Békénél

A 26 éves Patrik a roncsok közé szorult, nem élte túl a balesetet.

Amint arról korábban beszámoltunk, hétfő délután elhunyt egy 26 éves férfi, miután az autó, amelyben utazott, balesetet szenvedett Lég és Csallóközcsütörtök között, Békénél. Az autót egy 20 éves nő, Veronika vezette. Patrik a járműbe szorult, életét már nem tudták megmenteni.

Galéria

A Nový Čas szerint egy szemtanú a közösségi hálón arról írt, hogy az autót vezető nő legalább 130-cal hajtott, miközben három autót is megelőzött. Mint írta, ő mögöttük haladt, a baleset után pedig megállt, hogy segítséget nyújtson. „A hölgy egy másik férfinek, aki szintén megállt, azt kiabálta, hogy az ő autóját gyorsaságra tervezték. Amikor ezt kiabálta, kedvem lett volna a férfi elé állítani, akinek kioltotta az életét, hadd lássa élete végéig a képet maga előtt” – írta a szemtanú.

Az anyósülésen utazó férfi még életben volt, amikor a szemtanú odaért, de nem tudták őt kiszabadítani a járműből. Vérzett a feje, valamint a karja is, ami a roncsok közé szorult. Már alig beszélt. 

A szemtanú emlékeztetett, az érintett szakaszon, a kereszteződés előtt 70 km/óra a megengedett maximális sebesség. Szerinte, ha a nő betartja a szabályokat, a férfi még most is élne.

Az elhunyt 26 éves Patrik és az autót vezető 20 éves nő, Veronika egy pár voltak, a kapcsolatuk elején tartottak. Patrik hozzátartozói és barátai kedves, segítőkész emberként jellemezték őt. Kőművesként dolgozott.

(Nový Čas)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?