December 23-ig tart a kassai karácsonyi vásár, a díszkivilágítást csak hetekkel később kapcsolják le

A 28. kassai mesés karácsony részletes programja a város honlapján is megtalálható
Kassa |

A kassai mesés karácsony névre keresztelt rendezvénysorozatot december  elsején, a kora esti órákban nyitották meg a városközpontban. A helyiek és a látogatók számára táncos és zenés műsorral készültek a szervezők, de a szokásokhoz híven a nyitóprogram része volt a városi karácsonyfa és a városi díszkivilágítás meggyújtása, valamint a karácsonyi vásár megnyitása is.

Ahogy arról a városi önkormányzat propagációs osztája is beszámolt, az elkövetkezendő két hétben sorra kerülő programokat szinte kizárólag az otthoni környezetből állítják össze. Ennek főleg az az oka, hogy a városi kassza sokkal rosszabb helyzetben van, mint egy évvel ezelőtt. Ugyanakkor a hivatal illetékesei szerint nagyon szerencsek, hogy az ország második legnagyobb városában vannak, ahol rengeteg más, nem kifejezetten "A-listás" előadó van. A karácsonyi vásáron egyébként hús- és édességkülönlegességekkel is bővült a kínálat. A városi hivatal szerint ez némi újdonságot jelent, azonban ilyesfajta portékából az előző évek során sem volt hiány. Ettől függetlenül valóban gazdag kínálat várja a látogatókat, a Fő utcán több mint 40 standot állítottak fel, amelyek december 23-ig minden nap reggel 9 órától vannak nyitva. Az előző évek hagyományait őrizve idén is kapható a polgármesteri puncs, amelyet naponta 16 és 20 óra között csapolnak. A belvárost egy 19 méter magas fehér fenyőfa díszíti nagyjából 14 ezer darab fénydísszel. Emellett, a Fő utcán még további 150 fénydísz található különféle színben, formában és méretben. A Malom utcát és a városi parkot összekötő hidat is kivilágították, a városi parkban pedig a leghíresebb szlovák mesék alapján készült fényinstallációk kaptak helyet.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?