Búcsúzunk Őszi Irmától

Mi lett vele? Őszi Irma, a Csemadok első női titkára

Ma, életének 93 évében elhunyt Őszi Irma, a Csemadok Érsekújvári Járási Szervezetének egykori titkára.

Mindenki Irma nénijére ma kora este Kamocsai Gál Lászlóval, a Csemadok Kamocsai Alapszervezetének elnökével emlékeztünk, felidézve önzetlen segítőkészségét, az emberek iránti végtelen tiszteletét, a közösségért való odaadását. Nem lehet róla meghatottság nélkül beszélni! László elmondta, Kamocsán a Csemadok helyi szervezete 1950. december 6-án alakult, 36 alapító taggal. Őszi Irma az utolsó, még élő alapító tagként, élő legendaként és krónikásként tudta visszaidézni az akkori eseményeket is. Sokat mesélt arról, hogy egykor busszal utazta be a falvakat, látogatta sorra a helyi szervezeteket fáradhatatlan lelkesedéssel. Szinte hihetetlen, hogy Érsekújvárban jövő szombaton ünneplik a Csemadok megalakulásának a 75. évfordulóját, és ő most búcsúzik, most engedi el végleg a kezünket. Őszi Irma 1931. november 25-én született és vasárnap hajnali 3 órakor ért véget földi életútja. Kilenc éve a gútai Kis Duna nyugdíjas otthon lakója volt. Minden megkeresést, üdvözletet ajándéknak tekintett, mindenkit örömmel fogadott, akivel együtt emlékezhetett a mozgalmas, tevékeny időszakra. Hitte, hogy a sorstól mindenkor visszakapja azt, amit ő nyújtott a magyar közösségnek. Többször meglátogattuk, amikor még Kamocsán élt, ahol régi használati tárgyakból, munkaeszközökből, népviseleti ruhákból és kiegészítőkből saját kis múzeumot rendezett be. A Csemadok Érsekújvári Járási titkáraként rengeteg kordokumentumot, fényképet, krónikát őrzött. Egy foldozott bőröndből apró tárgyakat vett elő, huncut, csillogó szemekkel, mesékkel toldva meg a hímző asszonyok, édesanyja és nagynénje gondosan őrzött mintalenyomatainak történetét. Még mindig hallani vélem a hangját, ahogy megmutatta a kukoricamorzsolót, a kézi faragású hagymaültető botot. Ajándékba kapott kézi szövésű zsákjait megőriztem. Irma néninek túróprése is volt, amely az érsekújvári Thain János Múzeum gyűjteményébe került. Szülőfalujában, az érsekújvári járásbeli Kamocsán vesznek tőle végső búcsút szerdán 15 órakor a református egyház szertartása szerint.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?