Bővítést terveznek a nagyfödémesi óvodában

Nagyfödémes-óvodabővítés
NAGYFÖDÉMES |

Szeptembertől új osztállyal bővült a Meseország óvoda Nagyfödémesen, így több mint 20 férőhellyel lett több az intézményben. A beiratkozáskor azonban kiderült, hogy ismét sokkal nagyobb az érdeklődés, mint amennyi gyereket fel tudnak venni.

Szeptembertől a magyar nyelvű óvodában egy, a szlovákban két osztállyal bővült a kapacitás, így 23 új férőhelyet tudtak kialakítani a Meseország óvodában. Manó Ivett igazgató az Új Szónak elmondta, a probléma nagyjából tíz évvel ezelőtt kezdődött, azóta küzdöttek a helyhiánnyal. Az idei tanévben tudták átadni az újonnan épült részben a három pavilont, amelyből egy jutott a magyar óvodásoknak.

„Szerencsések voltunk és nagyon örültünk, hogy minden tavaly beíratott gyereket fel tudtunk venni. Most azonban újra azzal a problémával nézünk szembe, hogy negyven érdeklődő van, de csak 11 gyerek ballag el júniusban, tehát további bővítésre lenne szükség. Jelenleg teljes kapacitással működünk, 71 gyerek jár a három korcsoportba, ezért van az, hogy csak annyit tudunk jövőre felvenni, amennyi iskolába megy. Két kiscsoport van, egy középső és egy nagycsoport. A bővítéssel kaptunk egy nagyon szép, világos termet és egy irodát, így jutott egy öltöző is az alkalmazottaknak”

– részletezte az óvodaigazgató. A helyhiány szerinte további problémákat okozhat a készülő törvénymódosítás miatt, amely alapján 2024-től négyéves kortól lesz kötelező az óvodalátogatás, ezért mindenképpen megoldást kell találni a kérdésre.

A Meseország óvoda oktatási programja a mesére, a játékra és a mozgásra épül, tehát ezeket módszerként használják a nevelés-fejlesztés során. Az intézmény célrendszerét az elmúlt időszakban a környezetvédelmi neveléssel bővítették. Manó Ivett szerint szinte minden héten van valamilyen program az óvodában, amelyekkel igyekeznek színesíteni a gyerekek mindennapjait.

Az óvodabővítés az Európai Unió régiófejlesztési programjának keretében valósult meg közel 190 ezer eurós költségvetésből. Az uniós támogatás csaknem 170 ezer, az önrész, amelyet a fenntartó saját költségvetésből fedezett, csaknem 20 ezer euró volt. Gőgh Ferenc, Nagyfödémes polgármestere elmondta, a községben azóta növekszik az érdeklődés az óvodai és iskolai férőhelyek iránt, hogy tíz évvel ezelőtt elkezdték kiépíteni az Ökotelep nevű utcát, ahová folyamatosan költöznek be az ország minden tájáról.

„Nagyjából hétszázan laknak már az utcában, nagyobb részben helyi fiatalok, aminek nagyon örülünk, hiszen nem költöznek el és növekszik a falu lakosságának száma, amely a legfrissebb adatok alapján 4880 fő. Országszerte öregszik a lakosság, nálunk viszont a gyerekek száma emelkedik, ami a fejlődés, a jövő záloga”

– hangsúlyozta a polgármester. Hozzátette, hogy az uniós pályázati kiírásokat kihasználva további óvodabővítést terveznek Nagyfödémesen, mégpedig egy emeleti rész hozzáépítésével, így további két-két osztályt szeretnének nyitni a két óvodában. A szlovák nyelvű óvodában 110 férőhely van, de ott is hasonló mértékű a túljelentkezés, mint a magyar részben. A lakosok számának folyamatos növekedése miatt a közeljövőben az iskolákat is bővíteni szeretnék a községben.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?