Bilincsben vitték el a Mikulást, az angyalkát és a krampuszt

Szakolca (Skalica) |

<p>Míg a Mikulás szórakoztatta a 91 éves nénit, az angyalka szépen ellopta a pénzét és az ékszereit.</p>

Három testvér - egy férfi és két nő - egy hároméves kisgyerekkel együtt, Mikulásnak, krampusznak és angyalkának öltözve járta Szakolca utcáit december 5-én este. Becsengettek egy 91 éves nénihez is, aki be is engedte őket, öt eurót adott nekik, majd kiment a konyhába, hogy teát főzzön. Míg a nénit a Mikulás szórakoztatta, az angyalka a szobában 45 euró készpénzt és mintegy  380 euró értékű arany ékszert vágott zsebre.

A szomszédasszonynak gyanús volt a díszes vendégsereg, és értesítette a rendőrséget. A Mikulást és a segédeit még a helyszínen elfogták a rendőrök a lopott zsákmánnyal együtt. Magánlaksértés és lopás miatt indult ellenük eljárás. A 29 éves férfi és 21 éves húga előzetes letartóztatásbe került. Korábban már mindkettőt elítélték, és csak feltételesen voltak szabadlábon. A legfiatalabb testvér, a 19 éves "angyalka" szabadlábon védekezhet. Háromtól nyolc évig terjedő szabadságvesztésre számíthatnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?