Bélyegen a Rákóczi-kastély

Kassa
Borsi/Kassa |

Egy hete nyitotta meg kapuit a borsi Rákóczi-kastély, ebből az alkalomból a Magyar Posta alkalmi bélyeget adott ki, melyen II. Rákóczi Ferenc fejedelem szülőháza látható. A képet az Új Szó munkatársa, Németi Róbert készítette. 

A magyar kormány támogatásával kapott új köntöst a borsi Rákóczi-kastély, melyet már a nyilvánosság is látogathat. A felújítási munkálatok közel három évet vettek igénybe. Munkatársunk, Németi Róbert dokumentálta az épület átalakulásának szinte minden mozzanatát. Rengeteg felvételt készített a még romos épületről, ahogyan a renoválás különböző fázisairól is. Képeiből egy húsz darabból álló válogatást helyeztek el a felújított kastélyban, a felvételeknek köszönhetően a látogatók is betekintést nyernek az értékmentő munkába, egyfajta keretbe foglalják a korábbi és a jelenlegi állapotot. Németi Róbert egyik képe azért is különleges, mert a Magyar Posta felkérésére készült.

„Már korábban eldőlt, hogy a posta is megemlékezik a kastély felújításáról egy díszbélyeg kibocsátásával. A felvétel kapcsán szabad kezet kaptam, néhány kritériumot természetesen be kellett tartani. Arra kellett ügyelnem, hogy a kastélyt tisztán lehessen látni, de a természet szépsége is visszaköszönhetett a fotón. Több felvétel közül választották ki azt, amely végül a bélyegre kerültˮ – magyarázta Németi Róbert.


„Az alkalmi bélyeg kiváló felület arra, hogy emléket állítsunk, és népszerűsítsünk arra érdemes dolgokat, most éppen a felújított borsi Rákóczi-kastélyt. Az alkalmi bélyegen II. Rákóczi Ferenc szülőháza látható. A bélyegkép előterében Mayer Ede II. Rákóczi Ferencet ábrázoló mellszobra látható. Az alkalmi boríték előoldalán egy épületrészlet látható, az alkalmi bélyegzőben pedig a kastély stilizált rajza, a felújított udvarház átadásának dátumávalˮ – áll a Magyar Posta közleményében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?