Az utcán vonuló harckocsik látványára ébredtek a komáromiak

„Augusztus 21-re éppen szabadnapot vettem ki, mivel festeni akartuk a lakásunkat. Amikor felébredtem, bekapcsoltam a rádiót, ahol arról beszéltek, hogy megtámadtak minket a szovjet csapatok. Arra gondoltam, ez nagyon durva, rossz vicc, el se akartam hinni. Ám amikor kinéztem a lakásunk ablakán, a Rákóczi úton végig a Vág-híd irányába tankok, katonai járművek haladtak – idézte fel az eseményeket Hrala Gyula. – A rádióból azt hallottuk, hogy mindenki maradjon nyugodt, majd a politikusaink elintézik a dolgot. Nekem viszont az volt az első dolgom, hogy magamhoz vettem a katonakönyvemet, hátha mozgósítás lesz. Ez ugyan nem következett be, de akkor sem tudtam tétlenül nézni a dolgokat, néhány barátommal, munkatársammal úgy éreztük, tennünk kell valamit a megszállók ellen. A lakásunk konyhájában szórólapokat gyártottunk, a szovjetek által terjesztett röplapokat átjavítgattuk, odaírtuk a ne – nem szócskát, azaz a szöveg értelme pont ellenkezőjére változott. Volt, aki az irányjelző táblákat forgatta el, így kötöttek ki a tankok például a Holt-Vágnál. Később a hajógyárban is sokszorosítottunk röplapokat, amelyeket a Lučanka nevű hajóról engedtük ki a magyarországi partoknál a Dunán.”

Megdobálták a harckocsikat

A komáromiak kivonultak az utcára, a tömeg rothadt gyümölccsel, paradicsommal dobálta meg a határ irányából áradó katonai konvojt, harckocsikat, autókat. „Fültanúja ugyan nem voltam, de ismerősöktől hallottam, hogy amikor az egyik szovjet tisztet eltalálták rothadt körtével, az azt mondta: ’más ezért már lövetne, de én nem fogok’ – emlékezett vissza Hrala Gyula. – Bár lövöldözésre később se került sor, volt egy áldozata a bevonulásnak Komáromban is. Akkoriban áradás idején a gyárakból kivezényelték a fiatal munkásokat a Duna mellé figyelni a töltést, a szivárgást, és az ott posztoló egyik férfit, nem tudni, miért, lelőtték az oroszok. Sajnos, azóta sem tudtam kinyomozni az áldozat nevét.”

A magyar katonák szégyellték magukat

Az oroszok, vagy ahogyan akkor hívták őket, a szovjetek mellett magyar egységeket is vezényeltek Csehszlovákiába, akiket a komáromiak árulóknak neveztek, láttukra pfújoltak, köpködtek. „Az egyik katona visszaszólt, hogy szégyellik magukat, de őket kivezényelték, nem tehettek mást. Ráadásul olyan hirtelen hívták be őket, hogy még a fizetését sem volt ideje odaadni a családjának, mutatta nekünk a nála lévő pénzt – mondta beszélgetőtársunk. – A szovjet hadsereg egy része körbekerítette az erődrendszert, ahol a csehszlovák katonák állomásoztak, de lövések ott sem dördültek. A két parancsnok, a csehszlovák és a dél-komáromi monostori erődben állomásozó szovjeteké egyébként is jóban volt. Olyan esetről azért halottam, hogy a mieink jól leitatták az oroszokat, aztán lefűrészelték az ágyúcsövet.”
 

23 évig bitorolták az erődrendszert

Az erődből kizavart csehszlovák katonaság helyébe beköltöztek a szovjet csapatok, és itt is maradtak több mint 20 évig, egészen a rendszerváltásig. Az utolsó szovjet katona 1991 nyarán hagyta el Komáromot. Arról, hogy hány katona is állomásozhatott itt, nincsenek pontos adatok, Ľudovít Gráfel műemlékvédő szerint a napi élelmiszer-szükségletükből lehet kikövetkeztetni, hogy 6–7 ezren lehettek. A tisztek a strandfürdőhöz közeli ún. oroszházban laktak a családjukkal, a közkatonák azonban szinte egyáltalán nem jutottak ki az Öregvár és az Újvár területéről. Valószínűleg azt sem tudták, hol, milyen városban vannak. „Amikor 1990 elején a csehszlovák hadsereg két ezredesét, akik az állapotok felmérésre érkeztek ide, kalauzoltam az erődrendszerben, azt láttam, hogy az Öregvár kazamatáiban a plafonig ér a felhalmozott lőszer, muníció – mondta Ľudovít Gráfel. – Dél-Komáromban, a Monostori erődben szintén óriási hadianyag-készletet halmoztak fel. Egy esetleges fegyveres konfliktus során komoly veszélyt jelentett volna ez városunkra.”

A szovjet hadsereg 1968-as bevonulásának 50. évfordulója alkalmából tegnap délután fotókiállítás nyílt vár kaszárnyaépületében a városi hivatal és a Pro Castello Comaromiensi szervezésében.