Amíg a városi uszodán dolgoznak a munkások, az úszók az újonnan befedett Vörös Csillagban úszhatnak

A fedett uszoda speciális tetőszerkezetének köszönhetően az úszóknak a téli hónapokban sem kell nélkülözniük a vízi sportokat
Kassa |

Az úszás szerelmesei a hét elejétől a kassai Vörös Csillag uszoda újonnan befedett medencéjét is igénybe vehetik. A nagyközönség és a sportklubok számára minden nap reggel hattól este kilencig áll rendelkezésre, beleértve a hétvégéket is. A létesítmény az úszók, a vízilabdázók és más sportklubok számára pótolja a városi fedett uszoda szolgáltatásait, melyben hetekkel ezelőtt kezdték meg a munkát a Kassai Nemzeti Olimpiai Úszó Sportközpont (NOCKE) kialakítása céljából.

A sávok a nyílvánosság számára reggel, dél körül és este 8 óra után kerülnek kijelölésre. Délután 3 órától este 8 óráig a sportegyesületek edzenek az uszodában. A hétvégéken az uszoda túlnyomó részt a nagyközönség számára lesz nyitva, azonban a város vezetése szerint nem kizárt, hogy az edzések vagy vízilabda-mérkőzések, valamint egyéb versenyek miatt korlátozások is előfordulhatnak. A sportklubok sávfoglalási ütemtervéről, beleértve a nagyközönség számára kijelölt sávokról az uszoda www.plavarenkosice.sk címen elérhető honlapján lehet tájékozódni. A felfújható szerkezetnek köszönhetően a medence ősztől egészen a nyári szezon kezdetéig lesz nyitva, amikor is a Vörös Csillag újra a nyári üzzemmódba kerül visssza. A Vörös Csillagon az idei szezont augusztus 31-én fejezték be, az idei szezonban 22 400 ember lépte át a strand kapuit. A strand szomszédságában található Rumanová városi strandon múlt hét pénteken zárták a nyári a szezont, melyen az idei szezon során rekordszámú, 32 000 látogatót regisztráltak.

Ahogy az a városi önkormányzat legfrisebb tájékoztatásából kiderült, a fedett medence vize mellett a felfújható szerkezet belsejében lévő levegőt is fűtik. Az úszók számára új öltözőket és mellékhelyiségeket is létrehoztak. A tetőszerkezet és az azzal egybefüggő munkálatok összköltsége az 1,55 millió euró is elérte. A Vörös Csillag közvetlen szomszédságában idén ugusztus közepén kezdték el a NOCKE kialakításához szükséges átalakításokat, az átfogó rekonstrució a szerződés szerint 18 hónapig tart. A modern fürdőkomplexumot a varannói Betpres vállalat építi 16,68 millió euróért. A városi uszoda épületében jelenleg a tető és a medencék bontási munkálatai zajlanak. Az új sportuszoda a város tervei szerint 2025 első felében kezdheti meg működését. Ha elkészül, a Vörös Csillag egész évben fedett vízilabda medencéjével együtt a korábbi állapothoz képest akár másfélszer annyi úszót lesznek képesek befogadni 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?