A rimaszombati testület megválasztotta a Gömöri Hírlap új szerkesztőbizottságát

Rimaszombat

A rimaszombati városi képviselőtestület novemberi ülésén jóváhagyta a Gemerské zvesti/Gömöri Hírlap (GZ/GH) városi újság új szerkesztőbizottságának összetételét.

A városi képviselők Ján Jurkemíket választották meg az új szerkesztőbizottság elnökének. A bizottság tagjai Ifj. Erika Juhászová, Cziprusz Zoltán, Roman Slanina és Ladislav Polgári lesznek. Az előző bizottsági elnök, a városi hivatal jelenlegi elöljárója, Szántó István már nem lesz tagja a szerkesztőbizottságnak. Ő maga döntött így.

Szántó azzal indokolta a döntését, hogy nem ért egyet az újság megváltozott jogállásával, amelyet a testület jóváhagyott. Úgy véli, az új jogállás alkotmányellenes. Egyben felszólította a járási ügyészt, hogy hivatalból indítson vizsgálatot az ügyben.

Roman Vaľo képviselő rámutatott: a GZ/GH jogállását a városi testület a polgármesteri vétó ellenére is jóváhagyta, így az érvényes. Hozzátette: jogi határozat nélkül az alkotmányellenesség feltételezése csak feltételezés marad.

A város és a járás történéseiről tájékoztató regionális hírlap 1968 óta jelenik meg. Jelenleg 16 oldalas, fele-fele arányban íródik szlovákul és magyarul. Az újságot ingyenesen bocsátják a városi polgárok rendelkezésére. Kétszer jelenik meg havonta. Az újságon két tartalomért felelős szerkesztő és egy műszaki szerkesztő dolgozik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?