A nemzet aranyai Komáromban

komarom1
Komárom |

A magyar államalapítás ünnepéhez kötődően levetítették Komáromban A nemzet aranyai című filmet, amely a legendás magyar vízilabda csapat útját mutatja be a három olimpiai aranyig. A közönségtalálkozón a csapatból Gergely István, Szécsi Zoltán és Kiss Gergely is részt vett.

A közönségtalálkozóra a vetítés előtt került sor, a vászon előtti pódiumra Komárom díszpolgára Gergely István hálóőr, Szécsi Zoltán kapus és a gólgyáros Kiss Gergely érkezett. A játékosok meséltek arról, hogyan kerültek a vízbe és mi volt az, amivel mindig többet tudtak mutatni, mint az ellenfeleik. Nem csak a sikerekhez vezető útról meséltek a közönségnek, hanem humoros szóváltásokra is sor került a különleges személyiségektől. A termet megtöltő szurkolók aláírt kártyákat vehettek át tőlük, és a beszélgetést követő kvízjátékban pedig dedikált labdákat nyerhettek a helyes válaszadók. A találkozóra eljött Ondrej Gajdáč igazgató-alpolgármester is, aki korábban az ifjúsági szlovák vízilabda válogatott edzője volt. Egykor a Gergely fivéreket is edzette.

A 47 éves Gergely István Dunaszerdahelyen született és 1993 és 2002 a szlovák válogatott, majd 2003-tól 2011-ig a magyar válogatott hálóját őrizte. 2012 decemberében pályázott a Magyar Vízilabda-szövetség elnöki posztjára, de Kemény Dénessel szemben alulmaradt. 2016-ban választották Komárom díszpolgárának. Aktív pályafutása után, 2017 nyarán, a többségében a sydney-i olimpiai bajnokokból álló Millennium csapat tagjaként a 40+ korosztályban masters világbajnoki címet nyert. Négy évig volt a Magyar Vízilabda Szövetség elnökségi tagja és edzői feladatokat látott el Benedek Tibor szövetségi kapitány mellett a magyar válogatott kapusedzőjeként.

A nemzet aranyai című filmet eddig több mint 90 ezren látták, amivel az egyik legnézettebb magyar film lett az elmúlt időszakban. A film vetítése a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásával valósult meg, segítségükkel sikerült a film feliratozása is, és a vetítése több más szlovákiai moziban. A Zákonyi S. Tamás által rendezett film a magyar vízilabdasport nevezetes, sikerekkel tarkított időszakának eddig nem ismert hátterét mutatja be a csapattagok és a nemzetközi ellenfelek szemszögéből. A rendező nevéhez fűződik még a 2006-ban Goda Krisztina által rendezett Szabadság, Szerelem című film is. Zákonyi S. Tamás és Andy Vajna társproducerek voltak Demján Sándor mellett az 1956-os forradalomról szóló mozinál. A Szabadság, Szerelem az eseményeket az ugyanebben az időben zajló melbourne-i olimpián versenyző magyar vízilabda-válogatott sorsán keresztül mutatja be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?