"A magyar Suzuki a magyaroké, a tótok húzzanak haza"

Esztergom |

<p>„Minél mélyebb a gazdasági válság és minél nagyobb a munkanélküliség, annál nagyobb a feszültség a gyárban. A magyarországi dolgozók bennünk látják a bűnbakot, ezért minden lehetőséget megragadnak, hogy kitúrjanak a munkahelyünkről. Naponta belénk kötnek azzal, hogy semmi keresnivalónk a gyárban, hiszen mi nem magyarok, hanem szlovákok vagyunk. A magyar Suzuki pedig csak a magyaroké, mi pedig húzzunk haza” – állítják a Magyar Suzuki Zrt. szlovákiai dolgozói.</p>

Elmondásuk szerint néhány szlovákiai magyar – engedve a pszichikai nyomásnak – önként adta be felmondását, legtöbbjük viszont betegállományba kényszerült. „Amellett, hogy könyörtelen munkatempóban kell dolgoznunk, rendszeresen belénk kötnek. Sokan kiíratják magukat, pedig tudják, hogy ezzel a munkahelyüket kockáztatják. Viszont így legalább egy időre megszabadulnak attól a lelki terrortól, amellyel a Suzukiban nap mint nap szembesülünk” – nyilatkozott egy szlovákiai alkalmazott, aki neve elhallgatását kérte. A cégvezetés ezt másként látja, és munkakerüléssel bélyegezte meg a szlovákiaiakat – állítják a Párkány környéki dolgozók.

Egy munkahelyre tíz jelentkező is akad
„Mivel a gyárban nem működik szakszervezet, feladatát többé-kevésbé az üzemi tanács hivatott ellátni. Viszont az üzemi tanácsnak csak magyarországi tagjai vannak, így előfordult, hogy panasz esetén azt a választ kaptuk,hanemtetszik valami, fel is út, le is út, hiszen egy munkahelyre tíz magyarországi jelentkező is van. Ez így igaz, de azt is hozzá kell tenni, hogy pár hónap után mindannyian megfutamodnak. Az utóbbi időben én is betanítottam néhányat, de közülük már senki nem dolgozik a gyárban” – tette hozzá egy szlovákiai munkás, aki már több éve dolgozik a Suzukinál. A dolgozók szerint jelzésértékű az is, hogy sok szlovákiai és romániai csoportvezetőt leváltanak. „Úgy tudom, román csoportvezető már nincs is a gyárnál. Szlovákiai még akad, de ők inkább csak végrehajtók. Tehát rájuk sem támaszkodhatunk” – mondják a Párkány környékiek, akik közül többen felkeresték problémájukkal Szigeti Lászlót és Farkas Ivánt, a régió parlamenti képviselőit.

Szigetitől és Farkastól remélnek segítséget
A politikusok a közelmúltban ellátogattak a gyárba, és közel egyórás megbeszélést tartottak a Magyar Suzuki Zrt. vezetőivel. „A tárgyalás során szóba kerültek azok a panaszok is, amelyekkel a gyár szlovákiai dolgozói megkerestek minket. A gyár vezetősége nem tudott ezekről a problémákról. Azt viszont ők is elismerték, hogy a japán munkatempó eltér az európaitól, de szerintük a munkásoknak nincs okuk panaszra. Meghívásukra a közeljövőben ismét ellátogatunk a gyárba, ahol egy üzemlátogatás során személyes tapasztalatokat szerezhetünk a gyártás folyamatáról ” – mondta Szigeti László.

A főnökök nem tudnak semmiről?
Ruska Viktória, a vállalat kommunikációs vezetője elmondása szerint a vezetőség és az üzemi tanács sem tudott ezekről a panaszokról. „Sem a menedzsment, sem az üzemi tanács nem kapott ilyen jelzéseket. A képviselő urakat is hiába kérdeztük, konkrétumokról ők sem tudtak beszámolni. Kértük őket, hogy a panasztevőknek javasolják: forduljanak az üzemi tanács képviselőihez, akikkel rendszeresen találkozik a vállalat vezetése, és így van lehetőség konzultációra, az esetleges problémák megosztására” – tájékoztatta lapunkat Ruska Viktória. Ha a vállalat vezetése ilyen jellegű eseményről értesülne, az ügyet kivizsgálnák és a jogos panasz okát megszüntetnék – tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?