A legapróbbak oktatásával élesztené újra a népi kultúrát a Bodrog Tanoda

A tanintézmény vágya, hogy a Bodorkgözi Pulyák néptáncegyüttesükhöz egy gyermekzenekart is alapítsanak
Királyhelmec |

Annak ellenére, hogy a királyhelmeci Bodrog Tanoda már évek óta foglalkozik a fiatalok népi oktatásával, intézményként csak múlt év szeptemberében kezdte meg működését. Közel egy éve a királyhelmeci Helmeczy Mihály Alapiskola oldalsó szárnyában végzik az oktatást, jelenleg 32 diákuk van. Mivel a járvány miatt eddig korlátolt üzemmódban működtek, csak most keríthettek sort az első nyílt napos bemutatkozásra.

Nagybőgő, hegedű, citera és cimbalom, hangulatos népi muzsika, rengeteg felnőtt és gyerek, na meg a zsíros hagymáskenyér páratlan illata jellemezte azt a családi napot, melyet május 28-án szombaton rendeztek meg a királyhelmeci alapiskolában működő Bodrog Tanoda tágas tantermeiben. Bár már közel egy éve ebben az épületben zajlik az oktatás, a koronavírus miatt közel két éven át érvényben lévő szigorú korlátozások miatt csak most keríthettek sort egy ilyen volumenű, afféle hiánypótló családi napra, a tanintézmény sokszínű tevékenységeinek bemutatására. Ahogy azt Leczo Bernadett, a Tempora Orientia polgári társulás elnöke és a tanoda vezetője az Új Szónak adott interjúban elmondta, az intézmény működését elsősorban szakmai partnerüknek, a Hagyományok Háza Hálózat Szlovákiának köszönhetik, de a királyhelmeci városi önkormányzattól, a Bethlen Gábor Alaptól, a Csoóri Sándor Alaptól, valamint a szlovákiai Kult Mintortól is támogatást kapnak.


Harmincéves hiánypótlás

„Annak ellenére, hogy Királyhelmec valóban gazdag múltú népi kultúrával rendelkezik, és évtizedeken át, még az én gyermekkoromban is nagy figyelmet szántak a helyiek a népi zenének és a néptáncnak, az elmúlt harminc évben ez mintha eltűnt volna a városból. Bár voltak különféle próbálkozások, és a városban is működik egy zeneiskola, a népzene és néptánc oktatása a háttérbe szorult. Ezért is gondoltuk úgy, hogy elindulunk egy saját úton és megpróbáljuk újraéleszteni azt a népi kultúrát, amely egyébként nemcsak Királyhelmec, hanem Bodrogköz, Ung-vidék és Alsó-Zemplén gyökereihez is szorosan kötődik. Az alapiskolában biztosított tantermeknek köszönhetően már rendszeres műhelyórákat működtetünk, az órák szakmai lebonyolítását, mentorálását négy oktatóval végezzük. A néptánc oktatását  Nyíri Gábor végzi, a citerát pedig a Petőfi Sándor Programnak köszönhetően hozzánk eljutott Fekete Krisztián biztosítja. A kézműves és képzőművészeti órák lebonyolítását Karát Eszternek köszönhetjük, intézményünk legújabb ágazata, a népi hegedűoktatás pedig Kisty Károly kezében van. Én úgy gondolom, hogy egy nagyon jó, erőteljes és ambiciózus csapat állt össze, akiknek köszönhetően reményeink szerint újra szárnyra kap régiónk népi kultúrája, annak oktatása és ápolása. Ahhoz pedg, hogy a különféle zenei órák, a fellépések és az egyéb előadások is gördülékenyen, olajozottan működhessenek, a nálunk székelő Három Vidék Zenekar kiváló és mindig jól szóló népi zenét biztosít” – közölte lapunkkal Leczo Bernadett, majd végezetül azt is elmondta, hogy bár a mostani rendezvény volt az első, amelyen a szülők és a széleskörű nyilvánosság is részt vehetett, a hivatalos megnyitót június második felére tervezik. „Igazából a szülők is csak most jöhettek be először a tantermekbe, eddig csak a bejáratig jöhettek. „A tantermek ajtóinál már felhelyeztük az osztályok elnevezését, melyeket nívós helyi és a környékbeli népzenei művészekről és hagyományápolókról nevezetünk el. Ezeket tehát a hivatalos megnyitót fogjuk felavatni, de külön öröm számunkra az is, hogy ezeknek a zenészeknek a leszármazottjai már a most hétvégi rendezvényünkön is részt vettek. Ez is arról ad tanúbizonyságot, hogy az intézménynek köszönhetően az itteni népi kultúra visszatér a gyökereihez” – zárta Leczo Bernadett.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?