A komáromi iskolakonyhák alkalmazottai bérpótlékot kapnak

iskolakonyha
Komárom |

Harmincezer eurót hagyott jóvá a képviselőtestület az iskolakonyhák alkalmazottainak bérpótlékára az idei évre. A konyhai dolgozók először az áprilisi fizetésükkel kapják meg a jutalékot.
 

A konyhavezetők még tavaly októberben fordultak a városvezetéshez azzal a kéréssel, hogy éves szinten személyenként 200 eurós bérpótlékot hagyjanak jóvá az 52 konyhai alkalmazott számára. A városi hivatal ennek alapján dolgozta ki javaslatát, 10 ezer euró megszavazását kérve a testülettől erre a célra. Az anyag a márciusi ülésen került a képviselők elé. Andruskó Imre képviselő javaslatára az összeget 30 ezer euróra emelte a testület, a forrást pedig a részesedési adóból várható magasabb bevételből fedezik. Ez azt jelenti, hogy év végéig a konyhai alkalmazottak átlagosan havi 40 euróval többet vihetnek haza.

„Havi nettó 360–370 euró a dolgozók alapbére, miközben kemény fizikai munkát végeznek – mondta lapunknak az egyik iskolakonyha igazgatója. – Nehéz új munkaerőt találni, a fiatalok ennyi pénzért nem jönnek ide dolgozni, hiszen egy nagyáruházban árufeltőtőként többet keresnek.” A konyhavezető megjegyezte azt is, hogy országos problémáról van szó, a konyhai alkalmazottak alacsony bérkategóriába vannak besorolva, ezért rendszerszintű megoldásra lenne szükség. Az önkormányzat által jóváhagyott jutalomkeret némileg enyhít a kedvezőtlen helyzeten, de hosszú távon az alapbérek emelésére lenne szükség.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?