A kamarazene bűvöletében

Komárom
Komárom |

Javában zajlik a 23. Nemzetközi Kamarazenei Mesterkurzus Komáromban, amelyet a hétvégén két koncert fog lezárni.

A komáromi nyár elválaszthatatlan részét képezi már több mint két évtizede az a zenei képzés, amelyet neves művészek tartanak fiatal, még a tanulmányaikat végző vagy pályájuk elején álló zenészeknek.

Nyugodt tanulás

Miután Dagmar Livorová operaénekesnő és 6 tanítványa a Klapka téren nyugodtan megkávéztak, a Tiszti Pavilon dísztermében, zongorakíséret mellett egész nap dolgoznak, azonban – ahogyan többen mondják – ez most más, mint a pozsonyi konzervatóriumi munka. A vágsellyei Szabó Bence jelenleg Jevgenyij Anyegin és Petúr bán áriáját tanulja. Szerinte nagy haszna a kurzusnak, hogy elő tudja készíteni az egyes versenydarabjait még az iskolév előtt. „Ez egy élmény, hogy nyáron nem esek ki abból a rutinból, olyan új dalt is tanulunk, amit az iskolaévben esetleg nem győznénk” – teszi hozzá.

Fáradhatatlanul

Török Ferenc hegedűművész, a mesterkurzus művészeti vezetője és egyik alapítója a rendezvény lassan negyedévszázados történetéről mesél, amelyet még az ezredforduló előtt indítottak el többedmagukkal, köztük a helyi zeneiskola tanáraival. A kamarazenei irány mellett idővel a szólóhangszerek is bekerültek a képzés repertoárjába. Az évek során sok a visszatérő tanítvány, és voltak, akik gyakorlatilag itt kezdték a karrierjüket, ilyen például a Szlovák Vonósnégyes (Slovenské Kvarteto) is. A lényeg, hogy lehetőleg olyan pluszt kapjanak itt a fiatalok, amelyre évközben nincs lehetőség.

A 2000-es évek elején volt ugyan egy hullámvölgy, amikor gondok akadtak a szponzorokkal, de a szervezők akkor sem lankadtak. „Szlovákiában születtem, mint magyar, és az az én filozófiám, hogy ha ebben az országban valamit abbahagysz, akkor egy év múlva már nem tudod elkezdeni újra. Erre nagyon vigyáztam. Volt, amikor csak 8 diák volt itt, nem 35, mint most, vagy 50-60, mint korábban“ – meséli Török Ferenc. Úgy látja, a résztvevők – akik között rendre vannak nyugat-európai fiatalok is – általában nagyon jól érzik magukat Komáromban, s magukkal viszik a város hírét, amelyet a hegedűvész szerint ezért lenne fontos minél vonzóbbá tenni a különféle felújításokkal és fejlesztésekkel.

A kamarazene lényege

A mesterkurzus főszervezője a Camerata Comorra polgári társulás és az Egressy Béni Városi Művelődési Központ (EBVMK), együttműködve a Duna Menti Múzuemmal és a helyi művészeti alapiskolával. Fő támogatók a Szlovák Művészeti Alap, a Kisebbségi Kulturális Alap és Nyitra megye.

Bajkai Csengel Mónika, az EBVMK pályázati referense az Új Szónak elmondta, a járványveszély szerencsére nem korlátozta a Mesterkurzus szervezését. Az idei két új tanár, Ivan Danko oboa- és Horváth József hegedűművész ugyan nem Szlovákiából érkeztek, de végül nem volt gond az utazásukkal, ahogyan a kurzus létszámával sem: 35 fiatal és 9 tanár vesz részt benne.

Lakatos Róbert, az EBVMK igazgatója úgy látja, a jövőben tovább erősítik majd a kamarazenei vonalat: „Ez a legfontosabb dolog. Megtanulni kamarazelni egy trióban egy kvartettben. Egy nagy szimfonikus zenekarban az ember beleolvad a tömegbe. Egy kamarazenei egttesben lehet igazán megvalósítani azt a tudást, amit a tanulmányaid során megkapsz”.

Zárókoncertek

A Mesterkurzus minden évben két koncerttel zárul, amikor a város közönsége is megismerkedhet az ifjú tehetségekkel. Idén július 31-én és augusztus 1-én 18.00 órai kezdettel várják a Duna Menti Múzeum nagytermébe (július 31.) valamint a Tiszti Pavilon dísztermébe (augusztus 1.) a klasszikus zene rajongóit.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?