A helyi polgárőrség járőrei nem tűnnek el Fülek utcáiról

fülek illusztráció

Füleken folytatódik a helyi polgári rendvédelmi szolgálatok (MOPS) projektje. A Felzárkózó Régiók kezdeményezésnek köszönhetően akár kedvezőbb feltételek mellett – tudatta lapunkkal Mikuš Kovácsová Klaudia, a város szóvivője.

A helyi polgári rendvédelmi szolgálatok MOPS projekt idén júniusban ért véget a városban. Ekkor hirdettek ki egy felhívást, melynek elbírálása csak jövő év februárjában várható. Ennek ellenére az önkormányzat a projekt folyamatos folytatása mellett döntött. Ennek oka a 2004-ig visszanyúló jó tapasztalat volt, amikor is az önkormányzat az INFOROM polgári társulással együttműködve az elsők között hozta létre az önkéntes járőrszolgálatot.

A város az Emberi Erőforrás Operatív Program felhívása keretében készült egy projekt benyújtására, amelyet a Belügyminisztérium hirdetett meg, és csak az aktívan működő járőrözéssel rendelkező önkormányzatokat tudta bevonni. „A feltételek nem voltak ideálisak. Bár továbbra is tíz járőrünk lehetett, és a ráfordításnál a minimálbért is figyelembe vették, a projekt időtartamát mindössze 15 hónapban határozták meg. A projekt jövő év szeptemberében zárul. Ugyanakkor az erre szánt összeg csupán 20 százalékát lehet megtéríteni – plusz jutalmakat a hétvégi munkavégzésért, éjszakai vagy hétvégi szolgálatokért, valamint étkezési és felszerelési költségeket –, ami óriási anyagi terhet jelentene számunkra” – mondta Mágyel Andrea, a városi hivatal elöljárója.

Visnyai Attila alpolgármester szerint az önkormányzat felkészült az ilyen, nem teljesen kielégítő feltételekre is. „Nagyon fontos számunkra a polgárőrség, és nem szeretnénk, ha megszüntetnék. Amikor 2015-ben bekövetkezett a legrosszabb, és a projekt folytatása nem volt folytonos, a város 2 éven keresztül finanszírozta a járőrözést – igaz megszorításokkal  a saját költségvetéséből. Nagyon jó tapasztalataink vannak a polgárőrséggel, segítséget nyújtanak a városi és az állami rendőrségnek is, valamint a lakosok is pozitívan értékelik jelenlétüket a városban” – nyilatkozta az alpolgármester hozzátéve, hogy a polgárőrség mindenekelőtt a közrend fenntartásában segítenek, a szociális segítő szolgáltatást nyújtanak, segítik a közlekedés folytonosságát és biztonságát, illetve a köz- és magántulajdon, valamint a környezet védelme terén tevékenykednek.

A Besztercebányai Megyei Önkormányzat   Felzárkózó Régiók kezdeményezésének köszönhetően sikeresen megállta a helyét a Belügyminisztérium más kiírásában is, amelynek sokkal kedvezőbb feltételei vannak. "Ugyanúgy megmaradhat a járőrök 10 tagú csapata, de a projektre szánt összeg 40 százalékát  fizetik át és 24 hónapon át tart majd. Ennek következtében a járőrözés 2023 júniusáig működhet majd nálunk” – fűzte hozzá. A projekt teljes elszámolható költségét annak időtartama alatt több mint 310 ezer euróra becsülték, amelyből a támogatás csaknem 295 ezer euró lesz. A projekt teljes időtartama alatt a város részéről a támogatáshoz 5% társfinanszírozás szükséges, ami összesen mintegy 15 500 eurót tesz ki. „A pályázatot augusztusban hagyták jóvá. Jelenleg a szerződés megkötéséhez szükséges adminisztratív lépések zajlanak” – zárta szavait a város elöljárója.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?