26 éve a tisztelet jegyében (KÉPEK)

A kyokushin karate alapítójának mottója „Soha ne add fel!” - amit Sensei Darnay Barnabás is vall (A szerző felvétele)
Bős |

Darnay Barnabás még középiskolás korában ismerkedett meg a küzdősportokkal, ma pedig már egy olyan karateiskolát vezet, ahol több világbajnokot is nevelt. Arra tanítja őket, a gyerekeket és felnőtteket egyaránt, hogy a legtöbbet hozzák ki magukból.

15 évesen, viszonylag későn kezdett bele a küzdősportokba, de hamar a karate mellett, azon belül is a kyokushin stílus mellett tette le a voksát. „Azért is kezdtem el karatézni, mert ez egy nagy misztika volt számomra” – meséli.

Az idei eredmények

Iskolája, a bősi Kyokushin Karate Oyama Dojo, nem csak régiós vagy országos, hanem világviszonylatban is említésre méltó. A 2023-as évben tanítványai összesen 21 versenyen vettek részt, köztük több világversenyen, ahol kiemelkedő eredményeket értek el, ahogy az elmúlt 26 évben is.

„Nekem minden eredmény megbecsülést érdemel, bármilyen versenyről legyen szó. Idén voltunk Barcelónában, Spanyolországban, az Európa bajnokságon, ott lett egy első helyünk, valamint Szolnokon egy világkupán, ott pedig egy első, egy második és két harmadik helyünk”

– mondta büszkén Darnay Barnabás.

Minden sikerre büszke

A jelenleg kb. 40 taggal bővelkedő klub fele jár versenyekre, a többiek pedig hobbi szinten űzik a karatét. Heti két edzés van, a versenyzőknek pedig lehetőségük van további edzéseken is részt venni. Az edzőterem, a „dojo” Bősön, a Szolgáltatások Házának első emeletén található, ahol boxzsákok közt, speciális karateszőnyegeken gyakorolnak a tanítványok. A berendezés hangulatát fokozza a falon elhelyezett japán sintó szentély, valamint a falra felfüggesztett, gondosan elhelyezett fotógyűjtemény, melyek az elmúlt 26 évet ölelik fel. A dojoban helyet kapott egy információs tábla, ami egy büszkeségfal is egyben. Itt láthatóak a jövőbeni tervek, a legújabb hírek és persze a legnagyobb versenyeredmények is. A karatékák korosztálya változatos, egészen 4 éves kortól felnőtt korig vannak tanítványok.

„Azt mondják, hogy azért járnak hozzám, mert itt olyan jó a rezgés, megvan az egymás iránti tisztelet, a megbecsülés és a szeretet. A gyereknevelésnél is azt vallom, hogy példát kell mutatni. Ha el is várok valamit tőlük, cserébe én is nyújtok nekik. Ahogy a tanulásban is szabályok vannak, úgy a karate is szabályok alapján működik. Van egy etikettje, például annak is, ahogy belépünk egy edzőterembe. Meghajlással jössz be, és az is fontos, hogy a társaid felé is kölcsönös megbecsüléssel viseltetsz. Amikor kezdtem, sokkal szigorúbb voltam, mint most. Most már talán lazábban veszem ezeket a dolgokat, mégis a tanulók kivétel nélkül tartják az etikettet”

– árulta el az Új Szó olvasóinak Darnay Barnabás.

Az iskola korábbi és jelenlegi tanítványai, előttük pedig a kiérdemelt elismerések (Forrás: Darnay Barnabás)

Sok a futóedzés

Az edzések vezetésében több felnőtt tanítványa mellett a lánya is segít, akire nagyon büszke. A karate edzések mellett gyakoriak a futóedzések is, ami a kondíció fejlesztésében és a helyes légzés elsajátításában segít nekik. Sensei Darnay Barnabás és tanítványai számos futóversenyen vettek már részt a 26 év alatt. Csakúgy mint a karatéban, a futásban is fontos a megfelelő tudás és a tapasztalat, amit ez alatt a hosszú idő alatt sikeresen elsajátítottak.

„2015-ben a tavaszi edzőtáborban megalapítottuk a bősi futó klubot, amit jelenleg Király Mátyás vezet sikeresen” – emlékezett vissza.

Generációk sportja

A mesternek 26 év alatt a sikerek mellett voltak mélypontjai is. Ha visszatekint az elmúlt időre, pontosan emlékszik, hogy egy dologban soha nem kötött kompromisszumot: nem adta fel. A kyokushin karate alapítójának mottója az „Osu no Seishin!”, avagy „Soha ne add fel!” és ezt vallja ő is. A gyerekeket és a felnőtteket egyaránt erre bíztatja, valamint arra, hogy kihozzák magukból a maximumot.

„Örömmel látom, ahogy visszatérnek hozzám a régi tanítványok. Az egyik közülük hosszabb kihagyás után nemrég visszaállt edzeni és hozta magával a lányát is. Tehát már a második generáció edz nálam”

– jegyezte meg büszkén a karatemester.

"A mai napig tanulok én is a tanítványaimtól" - mondta el Darnay Barnabás

A szer etet

A karate és a spiritualitás elválaszthatatlan egymástól, a test edzése mellet a lélek edzése is nagyon fontos, állítja a mester.

„Épp ezért kezdtünk el foglalkozni a csikunggal is, melyben a gyakorlatok az életerőt stimulálják, az éltető energiát. Ez a csí, a prána, ki, hogy ismeri. Előszeretettel tanulmányozom a magyar nyelvet, ez az éltető erő, a magyar nyelvben is szépen fellelhető a szeretet szavunkban. A szeretet, úgy működik, mint egy energiaforrás. Ha rá tudunk hangolódni, saját tapasztalatból is elmondhatjuk, hogy érezni lehet, ahogyan árad, ahogy átitatja testünket és jótékony hatásával, gyógyít, feltölt minket”

– magyarázta lapunknak.

Örök tanulás

Darnay Barnabás állítja, hogy a legkisebb karatéka is tanul a legnagyobbtól és a legnagyobb is biztosan tanul a legkisebbtől. Ezért többször dönt úgy, hogy nem osztja korosztályokra a csapatokat, hanem együtt tart nekik edzést.

„Mindenkire büszke vagyok, aki a 26 év alatt edzett nálam, akiknek át tudtam adni a karatéból és szellemiségéből akárcsak egy pici részt is. Számomra nem az övvizsgák száma, vagy az elért helyezés a lényeg”

– tette hozzá. A jelenleg 51 éves karatemestert többen példaképnek tekintik, olyannak, akihez bármikor fordulhatnak.

A 25 éves jubileumkor készített fotó Fenes Ivánnal, Bős város polgáresterével (Forrás: Darnay Barnabás)

Az eddig eltelt 26 év folyamán elért legnagyobb eredményeik:

(első érmüket 2008-ban szerezték meg az euróba bajnokságon)

Európa kupa: 2 arany, 2 bronz

Európa bajnokság: 7 arany, 7 ezüst, 12 bronz

Világkupa: 1 arany, 4 ezüst, 5 bronz

Világbajnokság: 8 arany, 1 ezüst

 

A 2023-as évben 21, 2 szlovákiai és 19 külföldi versenyen vettek részt.

Összesen 127 dobogós helyezést, 52 arany, 37 ezüst, 38 bronz érmet gyűjtöttek be. Ezek közül kiemelt helyet foglalnak el:

WKB Karate Európa bajnokság: 1 arany

Nyílt Kyokushin Karate Világkupa: 1 arany,1 ezüst, 3 bronz

Horvát bajnokság: 4 arany, 1 ezüst, 1 bronz

Cseh bajnokság: 2 arany, 1 ezüst, 1 bronz

Magyar bajnokság: 1 arany, 1 ezüst, 3 bronz

Szlovák bajnokság: 4 arany, 7 ezüst, 5 bronz

 

Az iskolában a karate mellett megkezdődött a csikung oktatás is (Forrás: Darnay Barnabás)
Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?