Néhány hete a Mamaklub rovatban, korábban pedig a Naplóban olvashatták Dančo Jakab Veronika írását. Vasárnapos pályafutása azonban nem most kezdődött, hanem még akkor, mikor még se írni, se olvasni nem tudott. Az ukrán határtól néhány kilométerre, a nagyi konyhájában ücsörögve születtek meg első vasárnapos rajzai, majd később levelei, lapunk pedig azóta is stabil pont az életében.
Kellemes Vasárnapok a nagyinál
A lappal a nagymamájánál találkozott először. „Nagyon sok időt töltöttem a nagyinál, akinek a mindene volt a Vasárnap. Amikor nála voltam, az volt a napirend, hogy megfőzött, ettünk, elmosogatott, majd leültünk a rekamiéra, és elővette az újságot. Mivel én még kicsi voltam, felolvasott nekem belőle, képeket nézegettük. Aztán felfedeztük, hogy gyerekrovat is van a lapban... Mama pedig megkérdezte, hogy nem rajzolok-e valamit én is, hátha belekerülök az újságba. Az egyik rajzomat el is küldtük, ami aztán megjelent. Emlékszem, hogy jöttek a szomszédok (pl. Czap Magdus néni), és mutatták, hogy ott a rajzom a Vasárnapban. Ez keleti kislányként nekem nagyon jó érzés volt. Eleinte, amíg nem tudtam írni, addig a mama írta a leveleket, a megszólítás pedig tíz évig ugyanaz maradt: Drága Kópé barátom!” – meséli Veronika a lappal kapcsolatos első élményeit.
A szerkesztőség tagjaival aztán alapiskolásként találkozott először: „Matekórán ültem, amikor bejöttek – amikor behívattak az igazgatói irodába, teljesen megijedtem. Aztán amikor bementem, az irodában két idegen hölgy várt rám. Az igazgató úr elmondta, hogy Kópé küldte őket. Hamar kiderült, hogy a két idegen nem más volt, mint Györgyike és Editke. Nagyon megörültem. Ebből az ismeretségből aztán barátság lett. Többször voltam látogatóban a szerkesztőségben, leveleztem Györgyikével, mert olyan, mintha a rokonunk lenne. Így lett Kópé, kedves barátomból Györgyike, kedves barátom.”
A teljes család lapja
„Ha én valamilyen rajzot küldtem a lapba, az azt jelentette, hogy az egész család dolgozott rajta egy kicsit. Amíg nem tudtam írni, addig a mama írta meg helyettem a leveleket, de aztán alapiskolásként már én körmöltem a sorokat. Ezeknél a leveleknél a nagyi olyan maximalizmusra nevelt, hogy csak szépen, helyesen leírt levelet küldhettem be a lapba. Ez azt jelentette, hogy néha még tizedszer is átírtam a levelet, hogy ne legyen benne egy áthúzás, zárójel sem.
A rejtvényfejtések során számos könyvet nyertem, innen is eredeztethető az, hogy imádok olvasni. Egyébként, amikor rejtvényt fejtettünk, abba beleszólt mindenki, aki arra járt. A papa tudta, hogy ha Kópé rejtvényeit fejtjük a nagyival, akkor jobb lesz, ha inkább békén hagy minket. Volt ennek egy nagyon jó hangulata. De nem csak a család, az iskola is bekapcsolódott a Vasárnap szeretetébe. A matektanárom például Kis Kópénak szólított. Sok még most is megvan azokból a nyereményekből, amiket Kópé küldött nekem, most már a kislányomnak olvasok belőlük.
Hosszú évekig írtam, rajzoltam a Vasárnap gyerekrovatába. Aztán másodikos gimnazistaként búcsúztam el, de továbbra is olvastam, figyeltem a lapot. A búcsú furcsa érzés volt, hiszen nagyon intenzív része volt Kópé az életemnek”– árulja el a mátyóci lány.
Lapvadászat Pozsonyban
Veronika most Pozsonyban él, az itteni magyar tanszék doktorandusza. Keleti lányként furcsa volt megszoknia a nagyvárost, fél évig ki is maradt a Vasárnap az életéből, de aztán újra felerősödött a kapcsolata a lappal.
„Mátyóc alig pár kilométerre fekszik az ukrán határtól, igazi elfeledett régió. Nagyon nagy dolog volt hát az, ha benne lehettünk az újságban, hiszen minden kis figyelem jól esik. Amikor pozsonyi egyetemista lettem, kb. fél évig nem vasárnapoztam, mert bele kellett szoknom az új közegbe. De aztán felfedeztem, hogy hol árulnak magyar újságokat, és mindig visszajártam megvenni a lapot. Ha a kezembe kerül, akkor az elejétől a végéig elolvasom. A kis Penelopenak is mindig felolvasok belőle. A lakásban is mindennap elő-előbukkan egy régi Vasárnap. Tehát nem csak a gyerekkoromnak, a mostani életemnek is szerves része ez az újság.”
Égi olvasnivaló
A mátyóci lány néhány éve veszítette el a nagyit, aki miatt Vasárnap-olvasó lett. Családjukban az a szokás, hogy a halottal a kedvenc tárgyait is eltemetik.
.„A mama kedvenc tárgyai közé tartozott a Vasárnap, ezért szerettük volna, hogy a túlvilágon is olvashassa, szóval a koporsóba is került a lapból. Így az örökkévalóságig Vasárnap-olvasó maradhat a mama.”– meséli a megható történetet Veronika.
A nagymama Vasárnap-gyűjteménye a mai napig a mátyóci házban van. Gondosan gyűjtötte a mellékleteket, az érdekes cikkeket tartalmazó lapszámokat. Azokat az újságokat különtette, amelyben kis unokái rajzai, levelei szerepeltek. Bár a nagyi már csak a felhők fölött olvassa lapunkat, Veronika továbbviszi a Vasárnap szeretetét.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.