Pavol Ruskót csalásért elítélték A remény világítótornya-ügyben

Pavol Rusko

Pavol Rusko volt gazdasági miniszter, a Markíza televízió egykori igazgatója bűnös A remény világítótornya (Maják nádeje) nonprofit szervezettel kapcsolatos ügyben, folytatólagosan elkövetett csalás miatt marasztalta el a bíróság. 

A Pozsony I. Városi Bíróság szenátusa eltekintett attól, hogy halmazati büntetést szabjon ki az ügyben. A csütörtöki ítélet ellen fellebbezést lehet benyújtani. Pavol Rusko jelenleg 19 éves börtönbüntetését tölti a Markíza-váltók meghamisítása miatt.

„A Remény világítótornya számára a Munka-, Szociális és Családügyi Hivatal és a Pozsony Megyei Hivatal által szigorúan célirányosan nyújtott pénzeszközöket nem arra a célra használták fel, amire kellett volna” – mondta Michal Valent, a szenátus elnöke. Szerinte a pénzt a törvényt és a szerződéses feltételeket megsértve költötték el. A szenátus polgári peres eljárásba utalta az ügyet, a károsultak kártérítést követelhetnek.

Pavol Rusko igazságtalannak tartja az ítéletet, és úgy tervezi, fellebbezést nyújt be. „Ügyfelem nem okozott kárt a Remény Világítótornya szervezetnek, és nem is gazdagodott a szervezet kárára. Csupán úgy alakult a helyzet, hogy a támogatás megérkezéséig a saját pénzéből fedezett bizonyos kiadásokat, majd utólag visszavette az általa megelőlegezett összeget” – hangsúlyozta Marek Para, a vádlott védőügyvédje.

„A Pozsony I Városi Bíróság döntését törvényesnek és helyesnek tartom” – mondta Michal Ihnát, a Pozsony I Járási Ügyészség ügyésze. Ihnát hozzátette, véleménye szerint teljesültek a halmazati büntetés elengedésének feltételei. Az ügyész lemondott a fellebbezés jogáról.

A vádirat szerint Rusko A remény világítótornya nonprofit szervezet igazgatójaként 2015-ben a menedékközpont tevékenységére szánt pénzből finanszírozta a Rómeó és Júlia című musical-előadást. A teljes összeg meghaladta a 100 ezer eurót. A vádlott szerint ez hazugság, tagadta bűnösségét.

A remény világítótornya nonprofit szervezetet 2002-ben közösen hozta létre Pozsony–Óváros és a Markíza Alapítvány. A menedékközpont Pozsonyban, egy Karpatská utcai épületben működött.

Ruskót korábban jogerősen 19 év börtönbüntetésre ítélte a bíróság a Markíza-váltók meghamisítása miatt. Sylvia Klaus-Volzová, a Markíza televízió egykori munkatársa meggyilkolásának kitervelése ügyében szeptemberben felmentették.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?